Bauer Tamás: Torgyánulunk?
Két követeléssel reagáltak az ellenzéki pártok a kegyelembotrányra. Egyfelől – nagyon helyesen – követelték a köztársasági elnök és az igazságügy-miniszter lemondását, amit azok, ha nem is azonnal, de néhány nap elteltével meg is tettek. Másfelől – és a továbbiakban ezzel foglalkozom – azt követelik, hogy ezentúl ne az Országgyűlés válasszon köztársasági elnököt, hanem közvetlenül „a nép”, „az emberek”. Rosszul teszik, hogy ezt követelik.
Az ellenzéki pártok egyike, az MSZP arra hivatkozik, hogy alakulása, vagyis 1989 óta ez az álláspontja. Vajon miért is volt ez 1989-ben az MSZP álláspontja? Azért, mert az új pártokkal szemben nekik volt közismert és népszerű politikusuk Pozsgay Imre személyében, aki eséllyel indulhatott egy közvetlen elnökválasztáson, és így az MSZP a parlamenti választás eredményétől függetlenül – mellyel kapcsolatban nem volt oka derűlátásra – megőrizhetett volna egy fontos hatalmi pozíciót.
A korabeli szóhasználathoz visszanyúlva a hatalomátmentés eszköze lett volna ez az utódpárt kezében. (Amikor Pozsgayt megkérdezték, hogy mi lenne az első teendője köztársasági elnökként, azt válaszolta, hogy új miniszterelnököt nevezne ki. A már elfogadott alkotmány szerint erre nem lett volna hatásköre, de alighanem annak tágítására törekedett volna megválasztása után.) Ezzel a törekvésével azonban az MSZP nemcsak 1989 novemberében, a négyigenes népszavazáson, de az 1990. júliusi második népszavazáson is – a mindössze 14 százalékos részvétel miatt – elbukott.
Ezt követően a közvetlen elnökválasztás lekerült a politikai napirendről, s csak Torgyán József vette elő, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy a Kisgazdapárt és önmaga támogatottságát növelje. Torgyán a populista politikus iskolapéldája volt a kilencvenes évek Magyarországán. A második, 1995. évi elnökválasztást bojkottálta is a parlamentben, arra hivatkozva, hogy csak a nép általi választás legitim. Ellenzéki pártjaink most Torgyán akkori érvelését és viselkedését veszik elő, és ez akkor is így van, ha egy önkényuralommal, és nem a fiatal parlamenti demokráciával szemben teszik, mint akkor Torgyán.
Nem vénnek való tudomány? – Kovács János Mátyás levele Fertő Imre főigazgatónak, az MTA Közgazdaságtudományi Intézet vezetőjének
Kedves Imre!
Mesélj, hogy muzsikál régi intézetem? Intézetem? Dehogy az enyém, nem birtokoltam, nem igazgattam soha. Tudod, lassan negyven éve Bécsben élek, de furcsamód még mindig magaménak érzem. Szorosan követem sorsát. Első munkahelyem volt, tizennégy évet töltöttem a falai közt belső, majd túl a Lajtán újabb húszat külső munkatársként. Jelenleg a Bécsi Egyetemen dolgozom. Az elmúlt évtizedekben számos volt intézeti kollégámat hívtam el a „Közel-Nyugatra” kutatni vagy előadni, és tanítottam velük együtt Budapesten. Utoljára 1995-ben indítottam az Intézetben önálló kutatást, néha felbukkanok egy-egy konferencián, olvasgatok a könyvtárban és beszélgetek a büfében a „régiekkel”. Erősen fogyatkozunk.
Úgy érzem, magyarázattal tartozom, miért is zavarlak nyilvánosan. Vagy harminc esztendeje nem beszéltünk egymással. Az utóbbi években Te vezeted az MTA Közgazdaságtudományi Intézetét, illetve újabban a fölé eszkábált Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontot (brrr!). Én pedig talán az egyetlen vagyok a földgolyón, aki valaha hosszan itt dolgozott, és – ami fontosabb – azóta gyakran publikál a hely történetéről. Weöressel szólva, „különb féle” nyelveken kísérletezem megörökíteni az Intézet emlékét. Hol a jót, hol a rosszat. Kedves Imre, ezúton értesítelek, eddig csak hosszabb lábjegyzete voltál egy tanulmányomnak, legutóbbi döntéseiddel azonban bekerültél a főszövegbe. Ezt már évek óta írom a magyar közgazdasági gondolkodás, ezen belül az Intézet 1989 utáni történetétéről. Kérlek, ne örülj korán. Amit most teszel, tartok tőle, nem a legjobb emlékek közt szerepel majd.
Ádám Péter: Államfői kegyelem – Franciaországban
Az összes jogosítvány közül, amivel az 1958-as alkotmány a francia államfőt felruházza, kétségtelenül a kegyelmi jog a legszemélyesebb. És noha ez a csaknem nyolc évszázados jog valóban a monarchia öröksége, az is igaz, hogy az 1802-től 1958-ig terjedő időszak nem kevesebb mint tíz alkotmánya között nem volt egyetlenegy se, amely az uralkodónak vagy államfőnek e jogát ne tartalmazta volna. A kegyelmi jog isteni jogon uralkodó királyok esetében az uralkodó talán leglényegesebb attribútuma. Nemhiába mondja Chateaubriand: „a kegyelmi joggal csak a király emelkedhet a törvény fölé, csak a király beszélhet még a törvénynél is hangosabban”. Az akkori kegyelmi jog abban különbözik a mostanitól, hogy az uralkodó a bírósági eljárás bármelyik szakaszában közbeléphetett. És abban is különbözik, hogy a francia forradalom óta a kegyelem már nem a király, hanem a (nép)szuverenitást képviselő személy előjoga; ennek alapján pedig e jog a köztársasági rendszerrel éppúgy összeegyeztethető, mint az alkotmányos monarchiával.
Váncsa István: Vár állott, most kőhalom
A lakosságnak csaknem a hetven százaléka úgy érzi, hogy országunk romokban hever, mármost tíz emberből kettő vagy három jó eséllyel tökfej, a pesszimisták szerint akár a fele is, de a többség állítólag nem, vagy legalábbis nem annyira.
Egyébként ez a föntebbi csaknem hetven százalék az Ipsos múlt év végi közvélemény-kutatásának a hozadéka, amely e napokban vált elérhetővé, de korántsem ez benne a legizgalmasabb, hanem az, amivel megoldási javaslatként a kérdezettek előálltak. Sokuk szerint honunk rendbetételéhez – most fogódzkodjon meg a nyájas olvasó – erős kezű vezetőre van szükség, aki hajlandó megszegni a szabályokat. Vagyis honfitársaink egy jelentős hányadának még nem tűnt fel, hogy istenadta vezérünk a valaha élt legerősebb kezű vezetők egyike, aki a honunkban pöffeszkedő haramiák mindegyikét dróton rángatja az ő erős kezeivel, a szabályokat pedig ő hozza és ugyanavval a lendülettel meg is szegi valamennyit, mint régi vágású falusi házigazda a kemencéből kivett friss, ropogós kenyeret. És ez még hagyján, legalábbis ahhoz képest, hogy a megkérdezettek abszolút többsége szerint ennek a messiásként várt erőskezű embernek) kéne az elittől visszavennie az országot, amit oda se adott neki, hanem folyamatosan nyomorgat az ő hatalmas, erős kezeivel, hogy mi célból, az nem tudható.
Csepelyi Adrienn: Szigorlat, ATV
És akkor Somos András úgy határozott, 2024 lesz az az év, amikor megtanítja ezt az országot arra, mit jelent jogilag a pedofília. Vagy mit nem, ugye, nézőpont kérdése – és úgy látszik, menet közben talán nem árt átgondolni azt is, mit jelent, ha valami „félreérthető”.
„De hát ő nem volt pedofil” – hangzott el Somos szájából az ATV Szigorlat című műsorában, amikor Márki-Zay Péter megemlítette Kaleta Gábor korábbi perui nagykövete nevét, akit 19 000 pedofil fénykép birtoklásáért egy év felfüggesztett börtönbüntetést és 540 000 forint pénzbírságot kapott 2020-ban. Somosnak indoka is van, miért nem pedofil Kaleta, csak hogy az egyszerű földi halandó is tisztában legyen a magasztos jogi megfogalmazásokkal: Kaleta „képeket nézegetett, amiken kiskorúak szerepelnek, de ez nem pedofil bűncselekmény”.
Na. Hát teccikérteni.
A teljesen indokolt felháborodást követően a csatorna elhatárolódott a kijelentéstől, Somos pedig bejelentette tévés pályája felfüggesztését. Papíron örülünk, végre vannak következmények. Csakhogy Somos Facebook-oldalán azt írta, feleslegesen jogászkodott. Valamint: „Mindenkitől elnézést kérek, hogy a szándékomtól és meggyőződésemtől eltérő értelmezésre juthatott a tisztelt néző”. Juthatott. Ha. Értem az az effajta bocsánatkéréseket, csak nem szeretem. Adjuk meg az 50 százaléknyi esélyét annak, hogy mégsem hibáztunk? Ha nem mindenki értette félre, akkor nem akkora a vétség?
A jogász, aki amiatt válik félreérthetővé, mert rendkívüli módon aggasztotta, hogy esetleg valaki egy pedofil képek tárolásában bűnösnek nyilvánított emberrel kapcsolatban félreért valamit. Jaj, mennyi félreértés!
Szponzorált tartalom
A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.
