Belföld

„Ne szondáztassatok meg. Ennyi elég lesz?” – kérdezte, majd nyújtotta a köteg húszezrest

Kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés miatt nyomoz a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség egy borsodi férfi ellen, aki bűnügyi felügyeletbe került, miután megpróbálta megvesztegetni az ellene ittas vezetés miatt intézkedő rendőröket.

A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint a férfi február 23-án éjszaka ittasan közlekedett autójával egy borsodi városban, ahol a rendőrök intézkedni akartak vele szemben. A férfi többszöri felszólítást követően szállt csak ki a járműből, majd a zsebéből elővett egy köteg készpénzt, és egy 20 ezer forintos bankjegyet szó nélkül a rendőrök felé nyújtott.

A járőrök figyelmeztették a férfit, hogy cselekménye vesztegetés és felszólították, tegye el a pénzt. A férfi ezután 200 ezer forintot vett elő és azt a legmagasabb rendfokozatú rendőr felé nyújtotta azért, hogy ne intézkedjenek és ne szondáztassák meg, valamint ne indítsanak ellene eljárást. A férfi a rendőrtől azt kérdezte: “ennyi elég lesz?”.

A rendőrök a felajánlott pénzt visszautasították, majd a férfit megbilincselték és előállították a rendőrkapitányságra. Az elkövető – főleg vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt – többször volt már büntetve, jelenleg is büntetőeljárás hatálya alatt áll, ezen túlmenően az elmúlt 3 évben 12 szándékos szabálysértést követett el, köztük 9 esetben közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt állapították meg a felelősségét.

A bűncselekménnyel gyanúsított férfi tagadta a bűnösségét. Az ügyészség az elkövető tartózkodási helyére kiterjedő bűnügyi felügyelet elrendelését indítványozta  azzal, hogy naponta személyesen jelentkezzen a rendőrségen.

A Debreceni Járásbíróság nyomozási bírája egyetértett at ügyészség indítványával, és négy hónapra elrendelte a férfi bűnügyi felügyeletét, de ez nem végleges a gyanúsított és védőjének fellebbezésé miatt – olvasható a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik