Belföld

Videó: Ujjtöréssel végződött a bolti paradicsomválogatás két nyugdíjas között

Összeveszett paradicsomválogatás közben egy kisboltban két nyugdíjas Nagykátánál. Az egyik nem éppen irodalmi stílusban odaszólt a másiknak, majd fizetett és kiment a boltból.

A másik asszony azonban nem hagyta annyiban a dolgot. Dühében utána sietett, és a kezében lévő bevásárlószatyorral többször is felé ütött. A megtámadott nő védekezésképpen felemelte egyik kezét, így az ütések azt érték el.

A támadó ezután felszedegette a szatyrából kigurult paradicsomokat, majd még négyszer a haragosa felé ütött, amely közül kettő a másik nő hátát találta el. Az elkövető ezután visszament a bolthoz, majd felült e kerékpárjára, és eltekert. A szatyorral eltángált asszonynak eltörött az egyik ujja.

Nisóczi József Levente, a Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy az ügyészség büntetővégzésben meghozandó pénzbüntetést kért a bántalmazóra.

Kérdésünkre elmondta még, hogy a vádlott ténybelileg beismerte a bűnösségét, de azt állította, hogy nem attól tört el a másik nyugdíjas ujja, hogy rácsapott a szatyorral.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik