Belföld

Így változik a tarifarendszer péntektől a közösségi közlekedésben

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Péntektől, azaz március elsejétől teljesen új tarifarendszer lesz érvényben a közösségi közlekedésben, a MÁV honlapján szedte össze a legfontosabb változásokat a kedvezményrendszerben.

Mint írják: március elsejétől az egyéni és a családi utazás nemcsak egyszerűbbé, de a jelenleginél is kedvezőbbé válik. Az új rendszerben nem lesz szükség többé bonyolult igazoló dokumentumokra, pecsételni való űrlapokra vagy, az életkort igazoló okmányon kívül, külön fényképes igazolványokra.

Egyszerűbbek és áttekinthetőbbek lesznek a havi díjtermékek is, ugyanis a korábbi 15 bérletkonstrukció – kettő kivételével – befejezi pályafutását, csak az ország- és vármegyebérletek maradnak meg,  ezek és a kedvezményes típusaik változatlan feltételekkel maradnak igénybe vehetők, de a jogosultak köre kiegészül.

Az új bérletrendszerben tarifából is kétféle marad: a teljes árú és a 90%-os kedvezményt adó, a menetjegyek esetében pedig megszűnik a 90%-os, a 33%-os és a 20%-os kedvezménykulcs, így – a teljesárú és a díjmentes változat mellett – kizárólag az 50%-os kedvezményt adó menetjegyek maradnak.

Az új tarifarendszer része az a megállapodás is, amely március 1-jétől Budapesten és a főváros agglomerációjában újítja meg a közösségi közlekedést. A vidékről ingázók az országbérletükkel immár a fővároson belül, a BKK járatain is utazhatnak, az elővárosból ingázók pedig a Pest vármegyebérletükkel is használhatják a budapesti buszokat, trolikat, villamosokat és metrókat.

Életkor alapján járó kedvezmények

Minden 14 év alatti és 65 év feletti utasunk díjmentesen, minden a 14 és 25 év közötti utasunk pedig félárú jegy igénybevételével utazhat. Ez hétszázezer 6 és 14 év közötti, további egymillió 14 és 25 év közötti fiatalt érint.

A 25 éven aluliak diákigazolvány nélkül, az életkoruk alapján jogosultak 50%-os kedvezménnyel vagy díjmentesen utazni. Azonban csak a magyar nappali vagy esti tagozatos diákigazolvánnyal rendelkezők jogosultak a kedvezményes bérletek használatára. A levelező jogviszonyú hallgatók kedvezményes bérletet továbbra sem válthatnak, az új tarifarendszerben egyébként igénybe vehető – például az életkor alapján járó – kedvezménnyel viszont élhetnek.

Díjmentesség nagycsaládosoknak, fogyatékkal élőknek

Március elsejétől díjmentesen veheti igénybe a helyközi közlekedést mintegy 280 ezer fogyatékkal élő és a tartós beteg (MÁK kártyával rendelkezők, a tartós betegséggel küzdők, a fogyatékkal élők) és kísérőik.

Kétszázezer nagycsaládos az eddigi 90%-os kedvezmény helyett díjmentességben részesül a jövőben a nagycsaládosok utazási kedvezménye alapján. Ez az eddigiekhez hasonlóan akkor vehető igénybe, ha a két szülő közül legalább az egyik és a gyermekek közül legalább három együtt utazik.

A helyjegyköteles vonatokra (például InterCitykre, railjetekre, belföldi forgalomban helyjegyköteles nemzetközi járatokra) azonban helyjegy váltása továbbra is szükséges.

Közalkalmazottaknak korlátlan utazás

A költségvetési szervek és intézmények dolgozóit, így például nagyjából egymillió közalkalmazottat, a pedagógusokat, az egészségügyi dolgozókat és a tűzoltókat stb. korlátlan számú utazáshoz igénybe vehető, – mindössze regisztrációhoz kötött – 50%-os kedvezmény illeti meg. A jogosultsági kör nem változik.

Az átmeneti időszakban, vagyis az első hónapokban a pecsételős igazolás” felmutatásával élhetnek a minden utazásra járó kedvezménnyel, később pedig a digitális regisztrációt követően. A digitális regisztráció várhatóan őszi indulásáról és az emiatt bekövetkező változásokról tájékoztatni fogják a nyilvánosságot.

Új napijegyek: Vármegye24 és Magyarország24

Március 1-jén megjelennek a Vármegye24 és Magyarország24 napijegyek, amelyek a vármegye- és országbérletek legtöbb előnyét sűrítik egyetlen napba, pontosabban 24 órába. Ezekn – 999, illetve 4999 forint – csak teljesárú változatban lesznek elérhetők.

A két új díjtermék 24 órás érvényességű, amelynek a kezdete elővétel esetében meghatározható az érvényesség kezdeti napjának vagy időpontjának megadásával. A felhasználhatóságuk megegyezik az ország- és vármegyebérletével. A vármegyei változat a feláras, azaz helyjegyköteles vonatokon nem használható. Egyik sem váltható kedvezményesen, ugyanis az egy-egy teljes hónapra szóló, kedvezményes vármegye- és országbérletek ára eleve alacsonyabb ezeknél.

Az új Magyarország24 napijegyek érvényesek a héveken a „kék” és „sárga” Volánbuszokon, valamint a vonatokon (helyjegyváltása mellett még a helyjegykötelesen is) Budapesten és azon kívül is.

A Vármegye24 napijegyek nem érvényesek helyjegyköteles vonatokon (még helyjegyet váltva sem), ám elfogadjuk a héveken a „kék” és „sárga” Volánbuszokon, valamint a legtöbb vonaton Budapesten kívül és belül. Budapesten belül (a városhatáron belüli megállók közt) még helyjegyköteles vonatokon is lehet utazni ezzel.

Fontos különbség, hogy az Országbérlettel és a Pest vármegyebérlettel ellentétben a napijegyeket a BKK járatain nem fogadják el.

Utazás Budapesten és Pest vármegyében

A helyközi járatokon kívül a fővárosi közösségi közlekedést is igénybe vevők számára kiemelten előnyös változás, hogy március elsejétől a BKK járatain is elfogadják a Pest vármegye bérletet és az országbérletet is. Ezek március 1-jétől tehát érvényesek a vonatokon, héveken, metrókon, villamosokon, helyközi és helyi buszokon és trolikon is.

A Budapest határán rendszeresen átutazóknak érdemesebb a Pest vármegye- vagy az országbérletet választani, ugyanis azokkal közel ugyanannyi pénzért sokkal több szolgáltatás vehető igénybe. A feláras vonatok 2. osztályú részeri országbérlettel, Pest vármegyebérlettel, Magyarország24 és Vármegye24 (PEST) napijegyekkel is igénybe vehetők Budapesten belüli utazásra is.

További részletek a MÁV honlapján és az ujtarifa.hu oldalon is elérhetőek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik