Belföld

Jogerősen 12 évet kaptak a testvérek, akik éheztették és hagyták kiszáradni a már beszélni is alig tudó anyjukat

Jogerősen 12-12 év börtönbüntetésre ítélte a Győri Ítélőtábla azokat a testvéreket, akik éheztették és hagyták kiszáradni a már beszélni is alig tudó beteg anyjukat. A táblabíróság súlyosított a minősítésen és külön kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében is bűnösnek mondta ki a terhelteket.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség tájékoztatás szerint az 54 éves férfi és 84 éves anyja kettesben élt egy téti házban, és ebben a Győr-Moson-Sopron vármegyei városban élt a  későbbi áldozat 60 éves lánya is, aki 2019 novemberétől anyja ápolására kiemelt összegű ápolási díjat kapott.

Az alkoholizáló életmódot folytató testvérek nem gondoskodtak az időközben önellátásra képtelenné vált, ágyhoz kötött, nehezen kommunikáló édesanyjuk tisztán tartásáról, illetve folyadékkal, élelemmel, gyógyszerekkel való ellátásáról. Mikor 2020 júniusában lánya észlelte édesanyja állapotának rosszabbodását, csak másnap szólt a házi betegápolónak, aki értesítette a mentőket.

Az idős asszony azonban a kórházban néhány nap múlva meghalt. Halálát súlyos fokú kiszáradása okozta, amely megfelelő gondoskodással elkerülhető lett volna. A testvérek tavaly októberben 10-10 évet kaptak védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés miatt. Az ítélőtábla 12-12 évre súlyosbította az elkövetők büntetését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik