Belföld

Fixáras lesz a budapesti Uber, levelet küldött a sofőröknek a Főtaxi

AFP
AFP

Kedd délelőtt derült ki, hogy a Főtaxival együttműködve visszatér Budapestre az Uber. Már az is körvonalazódni látszik, hogyan működhet majd az utasmegosztó szolgáltatás, mely 2016-ban éppen a „hagyományos” taxitársaságok nyomására döntött a távozás mellett.

A hvg.hu cikke szerint az biztos, hogy az Uberrel partnerségben álló F Mobilitás Kft. a Főtaxi leányvállalata, bár a felhasználók számára nem lesz átjárható a két platform: aki uberezni akar, az az Uber appján kereshet magának elérhető sofőrt, aki a Főtaxival utazna, az a Főtaxi elérhetőségein (telefon, mobilalkalmazás) hívhat autót. A lap szerint a budapesti Uber el fog térni a platform hagyományos üzleti modelljétől, amiben a fuvar ára függ az igénybe vett jármű típusától és az adott időszakban tapasztalt kereslettől: a cég betartva a helyi előírásokat fixáras lesz, így a dinamikus árazást sem fogják alkalmazni. A hvg.hu azt írja, az Uberek nem magánautóként, hanem sárga taxiként jelennek majd meg a budapesti utcákon.

A Világgazdaság arról ír, hogy a Főtaxi levélben értesítette a sofőröket a fejleményről. A Főtaxi a partnereinek kiküldött tájékoztatóban hangsúlyozza: az Uber mindenben megfelel a jelenlegi magyar jogszabályi környezetnek; az elszámolás módja nem változik a sofőrökkel; a tagdíj mértéke, a cég állománya és munkarendje változatlan marad.

A kiküldött tájékoztató azzal zárul, hogy a Főtaxi a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, a Balaton Sound és a Sziget Fesztivál hivatalos taxiszállítója marad a jövőben is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik