Belföld

Matolcsy Györgyöt már csak ketten helyettesíthetik

Fülöp Dániel / 24.hu
Fülöp Dániel / 24.hu
Úgy tűnik, korábbi bizalmasát parkolópályára tette.

A Magyar Közlönyben jelent meg a Magyar Nemzeti Bank elnökének szűkszavú, de elég árulkodó rendelete arról, ki adhat ki helyette rendeletet. Matolcsy Györgyöt szerdától rendelet kiadásában kizárólag Virág Barnabás alelnök, az ő távollétében pedig Kandrács Csaba alelnök helyettesítheti.

Ezzel hatályát veszítette Matolcsy György korábbi rendelete, amely szerint Virág Barnabást még Patai Mihály helyettesítette, és őt követte a sorban Kandrács Csaba. Még érdekesebb, hogy  korábban az MNB elnökét Patai Mihály, távollétében Kandrács Csaba helyettesíthette.

A Portfolio már tavaly ősszel cikkezett arról, hogy személyes ellentét alakult ki Matolcsy György és korábbi legfontosabb bizalmi embere között, és Patai Mihály alól el is kezdték kiszervezni feladatköreit. A portál emlékeztetett rá, hogy Matolcsy korábban lakását is az alelnöktől bérelte.

Az utóbbi időben többször egymásnak feszült az MNB és a kormány. Orbán Viktor kormányfő ugyanakkor az MNB jelenlegi elnökéről, amikor még a nemzetgazdasági tárcát vitte, azt mondta, „Matolcsy György a jobbkezem”. Azt is hozzátette, róla semmi pénzért nem mondana le.

Kapcsolódó
Patai Mihálynak mennie kell a BÉT éléről, Matolcsy keze lehet a dologban
Sorozatban veszíti el pozícióit a jelenlegi tőzsdeelnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik