Belföld

Trócsányi Lászlót jelöli a Fidesz az Alkotmánybíróságba

MTI/Hegedüs Róbert
MTI/Hegedüs Róbert

Sulyok Tamás köztársasági elnökké választását követően a kormánypártok Trócsányi Lászlót, a Magyar Jogász Egylet elnökét jelölik az Alkotmánybíróság (Ab) megüresedő helyére – közölte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. Az Ab jelenlegi elnökét a Fidesz-KDNP hétfőn köztársasági elnöknek jelöli a parlamentben, és még aznap szavaznak is róla.

Trócsányi 2007 és 2010 között már volt alkotmánybíró, 2010-ben, a kormányváltás után kinevezték Magyarország párizsi nagykövetévé, majd 2014 és 2019 között az Orbán-kormány igazságügyi miniszter volt. 2019 óta a Fidesz EP-képviselője (a legutóbbi EP-választáson ő volt a kormánypártok listavezetője), de januárban bejelentette, hogy a 2024-es európai parlamenti választáson nem indul újra, döntését akkor azzal indokolta, hogy a mandátuma lejártát követően a Károli Gáspár Református Egyetem rektoraként fog dolgozni.

A kormányoldalon Novák Katalin lemondása után az államfői posztra is esélyesnek tartották Trócsányit, de arra a pozícióra Sulyok Tamást választotta Orbán Viktor javaslatára a Fidesz. A leendő államfő az Alkotmánybíróságon megüresedő helye viszont a távozó EP-képviselőé lesz, aki korábban az egyik támogatója volt a hozzá hasonlóan a Szegedi Tudományegyetemen oktató Sulyok alkotmánybíróvá választásának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik