Belföld

Bűnügyi felügyelet alatt is árulta a kokaint egy budapesti férfi a társaival

police.hu
police.hu

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség azzal az öt férfival szemben, akik kokainnal, amfetaminnal, marihuánával, efedrinnel és hamis potencianövelőkkel láttál el a budapesti fekete piacot.

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint egy 48 éves férfi egy másik – szintén kábítószer-kereskedelem miatt folyamatban volt – büntetőügyben 2020 augusztusában letartóztatásból szabadulva bűnügyi felügyelet alá került, azonban ismét beszállt a drogüzletbe, és kokainnal kezdett kereskedni.

Számára és egy 53 éves elkövető részére az ismerősük rendelkezésre bocsátott egy XXI. kerületi asztalosműhelyt a továbbértékesítésre szánt kábítószer, illetve a hamis gyógyszerek tárolására.

A 48 éves vádlott megbízott egy másik kereskedőt, hogy szerezzen neki kokaint, és ehhez 2021. május 31-én átadott neki egy gépkocsit egy bevásárlóközpont parkolójában. A megbízott beszerezte a kábítószert és éppen átadta volna azt a gépkocsiba elrejtve, amikor a rendőrök rajtuk ütöttek.

Ezután a nyomozók az asztalosműhelyben és egyes terhelteknél is kutatást tartottak, amely során megtalálták a sokféle kábítószert és hamis gyógyszert. A vádlottakkal szemben az ügyészség fegyházbüntetés és pénzbüntetés kiszabását, valamint hármukkal szemben több tízmillió forint erejéig vagyonelkobzást is indítványoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik