Belföld

Népszava: Balog Zoltán megosztotta a reformátusokat

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
A lelkészek véleménye teljesen megoszlik a püspökről. A lelkészek véleménye teljesen megoszlik a püspökről. A legtöbben hárítanak. Aki beszél, csak névtelenül.

A Népszavának egy fővárosi lelkész azt mondta, nem zárja ki, hogy Novák Katalinnak és Varga Juditnak nem kellett volna lemondania, ha ezt idejében megteszi Balog Zoltán és távozik a  püspöki tisztségből is. A lap próbálta kérdezni Máté János bicskei lelkészt is, de ő a   „gyülekezet békéjének védelmében” úgy döntött, nem nyilatkozik.

Több lelkésztársa is elutasította a megkeresést, a Balog Zoltán püspökségét firtató kérdést még Csűrös András gyömrői lelkész is elhárította, noha ő dunamelléki egyházkerülettől kapott fizetés-kiegészítését felajánlotta a gyermekbántalmazások elszenvedői javára a „hivatalban lévő egyházkerületi vezetés mandátumának ideje alatt”.

Kitartok Balog Zoltán mellett, szeretném, ha ezt mindenképpen leírná

– mondta egy kisváros lelkésznője, akit ezt követően már nem sikerült elérni.

Az egyik fővárosi agglomerációs település lelkipásztora az egyház megosztottságot belügynek tartja, de szerinte Balog Zoltánnak minden egyházi pozíciójáról le kellett volna mondania, amikor nyilvánosságra került a kegyelmi ügy. Azt mondta, egyházi vezetőnek nem szabad „ennyifelé elköteleződnie”, és már Balog Zoltán megválasztása is komoly veszélyeket hordozott, mert személytől független érvényes, hogy az egyház számára időzített bomba, ha egy volt politikusból püspök lesz.

Kapcsolódó
Blikk: Novák Katalin kegyelme a rokonait is megosztotta
Moldova György özvegye szerint családjukban sokan elfordultak a lemondott államfőtől. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik