Belföld

Tudta a siklóernyőst mentő helikopter-pilóta, hogy túl nagy a turbulencia – állítja az ügyészség a vértesszőlősi halálos balesetről

Róka László / MTVA
Róka László / MTVA

Hadd menjen már a picsába az a kötél, nem tudok ilyen turbulenciában függeszkedni ezzel a szarral!

Ezt mondta P. A. János őrnagy, helikopter-parancsnok, akit 2020. július 5-én Vértesszőlősre küldtek, hogy megmentsen egy fán landoló siklóernyőst. A férfi ellen légi közlekedés halált okozó gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt emelt vádat az ügyészség, miután a P. A. által vezetett katonai helikopter turbulenciája eltörte azt az ágat, amelyen a siklóernyős, Oroszi Zsolt ült. Oroszi egy hónappal később a kórházban belehalt a sérüléseibe.

A férfi egy barátjával indult siklóernyőzni, de 200 méteres magasságban gondjai akadtak, mentőernyőt dobott, majd sértetlenül leereszkedett az erdőbe. A két ernyő fennakadt a 20-25 méter magas fákon, de a siklóernyős behúzta magát az egyikhez, rögzítette a beülőjét, mielőtt kiszállt és lemászott egy Y-ágba, körülbelül 15-20 méter magasan.

A kiérkező tűzoltók és a rendőri helyszínelők együtt felhívták a fán ülő férfit, aki elmondta, hogy semmi baja, próbálja értesíteni a mentőket. A tűzoltók viszont azt közölték, hogy megkezdik a mentést. Oroszi felajánlotta, hogy ha fel tudnak neki vinni beülőt és kötelet, lejön, mert képzett alpinista. De a tűzoltók azt válaszolták, hogy nem tudnak felszerelést biztosítani. Ezután megjött az első helikopter, a mentősöké. A mentőorvos jelezte, hogy úgy hallotta, útban van Pápáról egy MI-8as honvédségi helikopter, ami szerinte erre a célra alkalmatlan, elmondása szerint volt már arra példa, hogy a kollégái testi épségét veszélyeztette mentés közben a MI-8-as által keltett szél – számolt be a történtekről Oroszi barátja, aki ott volt a helyszínen és végignézte azt is, hogy a mentősök másfél órán át küzdöttek Oroszi életéért, hogy szállítható állapotba kerüljön, miután az MI-8-as érkezése után Oroszi lezuhant a fáról.

Az ügyben a bíróság várhatóan március végén hirdet első fokon ítéletet, kedden a perbeszédekkel folytatódott a tárgyalás. A Hvg.hu beszámolója szerint az ügyész a perbeszédében kiemelte, hogy a tanúk szerint a vádlott a helikopterrel két berepülést végzett, a második berepülésnél függeszkedett, azaz állt meg a fa felett, ekkor lógattak le egy alpinkötelet Oroszinak. Az ügyész szerint P. A. Jánosnak ekkor meg kellett volna győződnie többek között arról, hogy a siklóernyős pontosan hol ül a fán, rögzítette-e magát vagy hogy van-e rajta vagy a fa alatt állókon sisak.

A baleset utáni rádiózás alapján – tette hozzá az ügyész – a pilóta pontosan tudta, hogy mekkora turbulenciát tud okozni a helikopter és a veszélyeztetés már a berepülésekkel megvalósult, ehhez Oroszinak le sem kellett esnie.

A keddi tárgyaláson megjelent az elhunyt siklóernyős testvére és egyben jogutódja, Oroszi Angéla is. Az ő ügyvédje, a sértetti képviselő beszédében kijelentette, hogy az ügyészség túl lassan emelt vádat, a törvényszék hagyta túl lassan dolgozni a kirendelt szakértőt, a vádlott pedig régóta repült dokumentált hiba nélkül, ezért látnia kellett volna a veszélyeket. Ráadásul a légi mentésre nem is lett volna szükség, mert már a helyszínre tartott egy alpinista is – tette hozzá az ügyvéd.

P. A. János ügyvédje ezzel szemben azt állította, hogy a helikopter személyzete úgy tudta, a fán rekedt Oroszi Zsoltnál csak a mentőernyője van ott, vagyis nem tudtak arról, hogy egy hatalmas ernyőt is belobbanthat a helikopter turbulenciája, miközben a személyzet nem érzékelt különleges turbulenciát és a földről ezt senki nem jelezte. Ha jelzést kaptak volna arról, hogy a balesetveszélyes a mentés, akkor azonnal abbahagyták volna, de ilyen jelzés nem érkezett – állította az ügyvéd.

A vádlott ügyvédje azt állította, hogy Oroszi hevedere nem volt bekapcsolva, és a sisakja sem volt rajta, ez utóbbit csak később vette vissza, de akkor sem lehetett bekapcsolva, mert épen találták meg. A sértett képviselője viszont azt mondta, hogy Oroszi viselte a sisakját, amelyet bizonyít az, hogy a sisak véres volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik