Belföld

Vértesszőlősi tragédia: Halált okozó gondatlan veszélyeztetéssel vádolják a helikopterparancsnokot

Vádat emelt Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség azzal a főtiszttel szemben, aki vezette a katonai helikoptert a két évvel ezelőtt történt vértesszőlősi tragédia során. A parancsnokot légi közlekedés halált okozó gondatlan veszélyeztetése miatt állítják bíróság elé. A tragédiában egy 46 éves rutinos siklóernyős, Oroszi Zsolt vesztette életét.

Kovács Katalin, a Központi Katonai Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt mondta, hogy a vádlott nem tett vallomást a nyomozati szakban.

A Magyar Honvédség kutató-mentő egységét azért riasztották, mert Vértesszőlős közelében egy siklóernyős a fák közé zuhant. Miután a katasztrófavédelem a mentést a földről nem tudta végrehajtani, a tiszt a MI8 Rescue 34 típusú helikopterrel megközelítette a helyszínt, majd megkezdte a paplanernyőjével együtt a fa lombkoronáján rekedt sértetlen siklóernyős mentését.

A vádirat szerint a parancsnok veszélyesnek ítélte a csörlőzést, ezért a többszöri rárepülést követően elkezdte megközelíteni a siklóernyőst a helikopterrel azért, hogy a fedélzeten tartózkodó ejtőernyősök egy 60 méter hosszú alpinkötélhez rögzítve egy másik, összetekert alpinkötelet engedjenek le a részére, amelynek segítségével saját erejéből leereszkedhet.

Az ügyészség szerint a parancsnoknak fel kellett volna mérnie azt, hogy a rotorlapátvégek által keltette légörvények a fák ágainak letöréséhez és a fán rekedt paplanernyő belobbanásához vezethetnek, ezért az az veszélyes a siklóernyősre.

Ennek ellenére a parancsnok az elvárható körültekintés – elsősorban a földfelszínen tartózkodó kárhelyszínparancsnoktól történő tájékozódás –, valamint a művelet következményeinek felmérése nélkül kezdte meg a feladat végrehajtását.

A helikopter által keltett turbulens légáramlat a siklóernyő belobbanásával járt, ami letörte azt a faágat, ahol Oroszi Zsolt tartózkodott, aki emiatt a földre zuhant. Az esés következtében Oroszi életveszélyesen megsérült, majd egy hónappal később meghalt, míg a földön tartózkodó mentőtiszt a lezuhant ágak miatt nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Az ügyészség próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést kért a pilótára azzal, hogy határozott időre tiltsák el a légi járművek vezetésétől is.

Kapcsolódó
Lassan másfél éve hiába keresik a vértesszőlősi tragikus, katonai helikopteres mentőakció felelősét
A fán landoló siklóernyős biztonságban volt egészen addig, amíg a honvédségi helikopter meg nem érkezett. A légi jármű rotorszele letörte az ágakat a sportoló alatt, aki húsz métert zuhant.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik