Belföld

Az MSZP nem érti, hogy a független ÁSZ, hogy kérhetett állásfoglalást egy fideszes minisztertől

MTI
MTI

Az MSZP frakcióvezetője, Tóth Bertalan az Állami Számvevőszék elnökéhez fordult, hogy szerinte betartotta-e a szervezet a függetlenségre vonatkozó követelményeket, amikor egy fideszes politikus által vezetett minisztérium állásfoglalása alapján osztotta ki az ellenzéki pártokra a büntetéseket.

Az ÁSZ kedden jelentette be a 2022-es országgyűlési választások előtti külföldi támogatások ügyére hivatkozva, hogy 261 millió forintos büntetést szabott ki az ellenzéki pártokra. Az ÁSZ részjelentéséből derült ki az is, hogy a pártokra egyenlő részekben rótták ki a fizetési kötelezettséget. Így minden pártra 43,5 millió forint jut, azaz valójában 87 millió forint, mert ilyen esetekben az ÁSZ a büntetéssel megegyező összeget is visszatart az adott pártnak járó állami támogatásból, a tényleges büntetés tehát a 261 millió duplája: összesen 520 millió forint.

A büntetés elosztását az ÁSZ azzal indokolta, hogy a döntésénél figyelembe vette pártok észrevételei mellett az Igazságügyi Minisztérium állásfoglalását is.

Tóth Bertalan szerint az Állami Számvevőszékről az Alaptörvényben és az ÁSZ-törvényben az áll, hogy az Országgyűlés pénzügyi és gazdasági ellenőrző szerve, és az ellenőrzési tevékenysége során minden más szervezettől független.

Az MSZP-s politikus azt írta:

  • ha az Állami Számvevőszék az Országgyűlés ellenőrző szerve, így eleve, a minimális formalitás szintjén is alanytévesztést jelent a kormánytól állásfoglalást kérni a jogszabály értelmezésekor az Országgyűlés bizottsága helyett, másrészt a konkrét, politikai kapcsolat a választási tevékenység érintettségére tekintettel tovább súlyosbítja a politikai elfogultságot,
  • további problémát jelent a döntés, részben vagy egészben, „állásfoglalásra” való alapítása. Az Alaptörvény ugyanis „állásfoglalás” elnevezésű jogszabályt nem ismer, így az eleve nem lehet olyan általánosan kötelező magatartási szabály, amelyre alapítva az Állami Számvevőszék döntést hozhat.

Ezek után azt kérdezte Windisch Lászlótól, az Állami Számvevőszék elnökétől, hogy milyen jogszabályhely alapján kért állásfoglalást a kormány tagjától? Mi volt az állásfoglalás jogalapja?

Tóth ezzel egy időben Tuzson Bence igazságügyi miniszternek is küldött kérdéseket a júniusi EU-s és önkormányzati választás előtt kiosztott büntetésről. Az ellenzéki politikus arra volt kíváncsi, hogy a fideszes miniszter valóban adott állásfoglalást a témában, és ha igen, akkor mi volt annak a tartalma.

Kapcsolódó
Sokkal nagyobb bajban van az ellenzék, mint azt a friss ÁSZ-büntetés sejteti: milliárdos bírság van kilátásban
Az ÁSZ-elnök ma arról beszélt, hogy van egy közel 1,5 milliárdos tétel, amely jó eséllyel tiltott kampánytámogatásnak minősülhet még. Windisch László elmondta: vizsgálták a Megafon érintettségét és a Fidesszel való kapcsolatát is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik