Belföld

Vádat emeltek a győri férfi ellen, akit autós üldözés után kaptak el – videó

ügyészség
ügyészség

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 26 éves férfival szemben, aki a rendőri felszólításra nem állt meg, hanem perceken keresztül menekült a győri forgalomban – közölték kedden.

A vádirat szerint a győri rendőrök 2023 júliusában a déli órákban próbálták meg ellenőrizni a korábbi bűncselekmények kapcsán már ismert 26 éves elkövetőt. A személyautóval közlekedő férfit a szolgálati jármű hangosbeszélőjén keresztül szólították fel megállásra, de a férfi inkább a gázra lépett és egy percekig tartó autós üldözés vette kezdetét Győrben.

Ennek során az elkövető több KRESZ szabályt sorozatosan figyelmen kívül hagyott, így piros lámpákon hajtott keresztül, körforgalmakba hajtott be úgy, hogy szembe ment a forgalommal, az elsőbbségadásra vonatkozó szabályokat szegte meg többször is, egy ilyen alkalommal neki is ment egy szabályosan közlekedő autónak. Mindeközben folyamatosan figyelmen kívül hagyta a rendőrség megállásra vonatkozó utasításait.

Végül, hosszas üldözést követően a terheltet a lakása előtt fogták el, mikor végre megállt az autóval. A rendőri intézkedés során aztán kiderült, hogy a férfit korábban már eltiltották a járművezetéstől, a cselekmény idején kábítószer hatása alatt állt, bódult állapotban vezette a járművet, ráadásul az általa használt autót is már régen vissza kellett volna adni a tulajdonosnak, azt engedély nélkül használta.

A letartóztatásban lévő terhelt ellen az ügyészség közúti veszélyeztetés, eltiltás hatálya alatti járművezetés, bódult állapotban elkövetett járművezetés, kábítószer-birtoklás, jármű önkényes elvétele miatt emelt vádat. Vele szemben, a halmazati szabályokra figyelemmel négy és fél év szabadságvesztés szabható ki, és az ügyészség természetesen indítványozta, hogy a járásbíróság a vádlottat ismét tiltsa el a járművezetéstől.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik