Belföld

Imájába foglalta az áldozatokat a Balog Zoltán lemondásáért egyedül kiálló püspök

MTI
MTI

A Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét vasárnap a debreceni Nagytemplomban. Fekete Károly arra kérte Istent, legyen azokkal, „akik áldozatává váltak valami emberinek, valami szégyenletesnek.”

Fekete Károly volt az egyedüli a Magyar Református Egyház püspökei közül, aki sürgette Balog Zoltán lemondását zsinati elnöki pozíciójáról miután kiderült, hogy Balognak szerepe volt a bicskei gyermekotthon pedofil vezetője bűnsegédjeként elítélt K. Endre kegyelmi ügyében, ami Novák Katalin köztársasági elnök lemondásához, Varga Judit egykori igazságügyi miniszter visszavonulásához vezetett.

Balog Zoltánt kedden a Magyar Református Egyház Zsinati Hivatalában tartott szimpátiaszavazásán még támogatták, s akkor azt közölte, nem mond le. Ezt követően Fekete Károly közleményt adott ki, melyben azt írta, azt javasolta Balog Zoltánnak, gondolja át, és mondjon le. Ez végül pár nappal később, pénteken történt meg.

A Dehir.hu híradása szerint Fekete Károly többek között az ördögi kísértésről, az ördögi hatalomnak engedményeket tevő társadalomról beszélt. A püspök szerint az ördög ma is rendre kiveti ránk a hálóját.

Szentháromság Isten, könyörülj egyházunkon, őrizd meg egységét, s légy azokkal, akik áldozatává váltak valami emberinek, valami szégyenletesnek, valami megalázónak, és megnyomorítják vele a lelküket és az életüket

– imádkozott a püspök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik