Belföld

Megszólalt K. Endre, meghurcolás áldozatának tartja magát

A Blikknek nyilatkozott a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatójának bűntársaként elítélt K. Endre. A korábbi igazgatóhelyettest első és másodfokon 3 év 4 hónap börtönre ítélték, a Kúria pedig helybenhagyta az első és a másodfokon is kiszabott büntetést, tehát a pedofil igazgató helyettese jogerősen is kényszerítést követett el. Nyilatkozatában most mégis azt állította:

Ártatlan vagyok, egy meghurcolás áldozata.

A kényszerítés és zsarolás miatt jogerősen elítélt férfi arról is beszélt, hogy „maga is mélységesen elítéli a pedofíliát”, és „sajnálja, ami történt, tanárként és tisztességes emberként is együttérez az áldozatokkal”. Hozzátette: a korábban közösségi oldalon publikált nyilatkozatában is megerősíti ezt, valamint azt is, hogy

a volt igazgatóm mellett egy másik nevelő is molesztált gyermekeket, őt személyesen én buktattam le, el is ítélték emiatt.

K. Endre szerint jogerős bírói végzés mondja ki, hogy „nem az igazgató pedofil cselekményeiről, hanem csak az ellene indult eljárásról, nyomozásról volt tudomása”. Emiatt ő már nem tehetett semmit, vallja, mivel „akkor már a hatóságok kezében volt az ügy”. Egyúttal jelezte, a bíróság előtt is végig tagadta, hogy „bármilyen hamis vallomást is írt volna a gyerekek helyett, vagy hogy erőszakkal, zsarolással akart ezek aláírására kényszeríteni egy fiatalkorú neveltet”.

Ezzel szemben egyébként a Kúria ítéletében többek közt az szerepel, hogy K. Endre volt az, aki megíratott egy hamis vallomást az egyik gyerekkel ezzel a szöveggel: „én kitaláltam, hogy közösen kivertük a nemi szervem és hogy ilyet más gyermekkel is csinált már. Igazság az, hogy nem húzta le a nadrágom és nem fogta meg és nem verte ki.” Ezt a hamis vallomást pedig a saját irodájában akarta aláíratni az érintett gyerekekkel.

 Arra a kérdésre, akkor ki írt, íratott ilyen vallomásokat, most nem szeretnék választ adni. Az ítéleti tényállás sem mondta ki azt, hogy az igazgató jelenlétében bármit is alá akartam volna íratni egyetlen gyerekkel is

– állította a jogerős ítélet ellenére K. Endre, aki zárásként kijelentette, nagyon sajnálja, hogy a kegyelmi döntés miatt Novák Katalinnak és Varga Juditnak le kellett mondania, illetve az „őt ért médiakampány hatására” elgondolkodott azon, hogy visszaköltözik Erdélybe.

A bicskei gyerekotthon két volt nevelője és egy volt áldozat korábban azt mondták K. Endréről, hogy egyáltalán nem érdekelte, mi történik a rá bízott gyerekekkel, kizárólag az foglalkoztatta, nehogy a molesztálási ügy kijusson az intézmény falai közül. Az egyik áldozat szerint az áldozatok többsége, beleértve őt is, nagyon rossz állapotban vannak. Valaki hajléktalan, különböző pszichés problémákkal, szenvedélybetegségekkel küzdenek.

A Kúria állásfoglalása szerint K. Endre tette „nem csupán a büntetőjog által, hanem erkölcsileg is mélyen elítélendő cselekmény”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik