Belföld

Balog elhagyta a zsinati hivatal épületét, a sajtónak nem válaszolt

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

18:41 – Balog elhagyta az épületet, a sajtónak nem válaszolt

A tanácskozás vége után hosszú órákkal jött ki az épületből Balog Zoltán, aki egyből beszállt az őt váró autóba. A sajtó kérdéseire nem válaszolt, menet közben csak annyit mondott: nézzük meg beszédét, abban minden benne van – jelentette tudósítónk a helyszínről. Így nem válaszolt azokra a kérdésekre sem, hogy honnan ismeri K. Endrét, vagy hogy bocsánatot kért-e az áldozatoktól.

 

Balog Zoltán távozása előtt egy videóban közölte, hogy beismeri, hogy hibázott, de nem mondott le.

15:00 – Véget ért a meghallgatás

Délután háromkor éget ért Balog Zoltán hosszúra nyúlt meghallgatása a Magyar Református Egyház Zsinati Hivatalában. Helyszíni tudósítónk elmondta, hogy több esperes vagy gondnok már elhagyta az épületet. Többeket megszólított a média a kapunál távozás közben, de egyikük sem nyilatkozott. Ekkor a sajtó helyszínen összegyűlt munkatársait mindössze arról tájékoztatták, hogy Balog Zoltán református püspök rövidesen nyilatkozatot közöl a reformatus.hu-n. Mindez azóta sem történt meg.

 

Fél ötkor helyszíni munkatársunk közölte, hogy konferencia több résztvevője is távozott az épületből, ám a délelőtt fél tízre érkező Balogot továbbra sem lehetett látni, valószínűleg még az épületben van. A helyszíni sajtósok között az információ terjed, hogy Balog este a tévében szólal meg.

Megérkezett Balog Zoltán a Magyar Református Egyház Zsinati Hivatalába kedd délelőtt, ahová azért rendelték be a református püspököt, hogy magyarázatot adjon arra, mi köze volt K. Endre kegyelmi ügyéhez, írja a hvg.hu.

A 24.hu helyszíni tudósítója szerint délelőtt fél tíz után kezdődött a zsinati hivatalban egy szűkkörű megbeszélés Balog és a püspökök között, ezt követően 11-től kezdődött az úgynevezett esperesi gondnoki értekezlet az épületben, ahol az egyház képviselői arra kérik Balogot, hogy számoljon be a kegyelmi ügyhöz kapcsolódó szerepéről. Az értekezleten az összes egyházmegye képviselteti magát.

Nem tudni, hogy meddig fog tartani a megbeszélés, ugyanis, ahogy az egyik alkalmazott fogalmazott lapunknak,

nem szokott olyan helyzet kialakulni, hogy a püspök urat ilyen támadások érik.

Szajki Bálint / 24.hu

Az Abonyi utcában jelentős óvintézkedéseket vezettek be annak érdekében, hogy az újságírók ne közelíthessék meg vagy kérdezhessék a volt emberierőforrás-minisztert. 

Balog délelőtt fél tíz körül érkezett meg a helyszínre egy terepjáróval, majd egy kisbusszal oldották meg, hogy gyakorlatilag alig lehessen látni, ahogy bemegy az épületbe.

Szajki Bálint / 24.hu

A többi püspök Balog után érkezett meg a helyszínre, de ők sem akartak nyilatkozni, azt mondták, előbb meghallgatják a beszámolót.

Senki sem válszolt a sajtónak, aki az értekezletre érkezett a hivatalba.

A résztvevők információink szerint nem tarthatják maguknál a telefonjukat az értekezleten. Volt egy illető, aki az esperesi-gondnoki találkozóra érkezett még a kezdete előtt, és erre panaszkodva inkább be se ment.

Hétfő este egyébként már nyilvánosságra került a püspök levele, amelyet a lelkipásztoroknak és a presbitereknek címzett, ebben azt írta: a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettesének kegyelmi kérvényét nem ő nyújtottam be, nem ő terjesztette fel. A református egyház esperesi-gondnoki értekezletnek egyébként nem áll jogában felszólítani a püspököt a lemondásra.

Balog lapértesülések szerint fontos szerepet játszott a kegyelmi döntésben, lobbizott azért. Egy Novák Katalinhoz közel álló forrás pedig azt mondta, amikor a botrány kitört, ő azzal védekezett, hogy ez nem az ő személyes döntése volt, hanem a református egyház vezetésében többen szerették volna elérni, hogy K. Endre kegyelmet kapjon. A 444 pedig úgy tudja, hogy a kegyelmi döntést megelőzően Balog találkozót szervezett Novákés K. Endre felesége között, ezt utóbb a Sándor-palota cáfolta. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik