Belföld

Találjuk meg együtt a jövőformáló ötleteket!

A jövő feltalálóit keresi a Samsung és az EdisonKids. A Megoldások a holnapért kihíváson értékes tudást és nyereményeket szerezhetnek a diákok.

Chipses zacskókból átalakított, hőálló táska, modulárisan építhető robot, és egy tücsökfarm, amely segítségével fehérjét lehet előállítani – ezekkel az ötletekkel neveztek és arattak sikert tavaly a legkreatívabb versenyzők. A Megoldások a holnapért kihívás azokat a fiatalokat keresi, akik forradalmi elképzeléseikkel újszerű módon közelítik meg a fenntarthatóság, a közösség, valamint a jövő oktatásának témakörét.

A kihívás alapjául a Samsung nemzetközileg is elismert programja, a Solve for Tomorrow szolgál, amelynek célja, hogy lehetőséget és teret biztosítson a diákoknak a 21. századot érintő problémák megoldásaira. Az ötletek elbírálása komoly kihívást jelent a zsűri számára is, mivel a fiatalok évről évre egyre fantáziadúsabb ötletekkel állnak elő, és világítanak rá egy megoldandó kihívásra. Megéri nevezni, ugyanis a legjobb három csapat 6 millió forint összértékben választhat értékes Samsung eszközöket a vállalat webáruházából.

Így lehetsz a jövő feltalálója – a jelentkezéstől a győzelemig

A 7-12. osztályos fiatalok 2-6 fős csapatokban, egy tanáruk bevonásával vághatnak neki a kihívásnak. Február 20-ig videóval jelentkezhetnek online, amelyben be kell mutatniuk a problémafelvetést és a megoldási javaslatukat.

A jelentkezőkből kiválasztott 50 legjobb csapat elismert szakemberekkel, fejlesztheti tovább az ötleteit, kreatív alkotói műhelymunkával, online kurzusokkal haladhat a cél felé, míg a tanárok a mentorálási és motivációs konzultációkon megszerzett tudásukkal támogathatják diákjaikat. A legjobb 8 csapat a Samsung munkatársaival és startupper szakértőkkel készülhet a döntőre, akik mentorként segítik őket tanácsaikkal és meglátásaikkal, amellyel tovább csiszolhatják jövőformáló ötletüket és előadásmódjukat.

A Megoldások a holnapért pályázatait a hagyományaihoz híven, idén is egy szakmailag nívós zsűri értékeli. A kihívás fővédnöke és a zsűri elnöke Dr. Meskó Bertalan orvosi jövőkutató, a The Medical Futurist Institute vezetője. Az ötletek eredetiségét, megalapozottságát, megvalósíthatóságát és a társadalmi felelősségvállalásban játszott szerepét Balogh Csaba, a HVG technológiai rovatának vezetője, Balogh Petya startupper és befektető, Biás Csongor, a Startup Hungary vezetője, Dóczi Attila kommunikációs szakértő, Forgács-Fábián Sára, az Amigos a gyermekekért megálmodója, Hódsági János, a Milestone Institute termékfejlesztési igazgatója, Sódar Gabriella, a Kék Bolygó Alapítvány üzletfejlesztési vezetője, Tomaj Zsófia, a Future Potato alapítója és Wettstein Albert a Munch társalapítója értékeli. Az Edisonplatform vezetője, Veres Rita és Kunos Balázs, a Samsung Magyarország alelnöke 2024-ben is csatlakozik a zsűrihez.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik