Emberöléssel és ingatlancsalással gyanúsítanak egy 21 fős bandát. Az egyik közreműködőt bűntársai meggyilkolták, ezen kívül másfél milliárd forint értékben követtek el a csoport tagjai ingatlancsalást – közölte sajtótájékoztatóján a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Suszter Tamás, a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese az MTI beszámolója szerint azt mondta, hogy két éve tart a nyomozás, a csoport tagjai ellen, akik hamis szerződésekkel szereztek meg 17 ingatlant, amelyeket időközben továbbértékesítettek.

Mint mondta, az ügynek idáig 21 gyanúsítottja van, közülük hét szervező, nyolc segítő és hat stróman. A gyanúsítottak 13 személy ellen követtek el bűncselekményt, mely során összesen másfél milliárd forint értékben csaltak ki hamis adásvételi szerződésekkel 17 ingatlant.
Hiripi Gábor, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztály megbízott főosztályvezetőjének tájékoztatása szerint a csoportban elszámolási vita támadt, mivel az egyik gyanúsított, egy 69 éves nő – aki strómanként vett részt az ügyben -, kevesellte a neki járó pénzt. A 48 éves D. Szilvia és a 34 éves S. Zoltán egykori élettársak ezért megfojtották a nőt, majd egy Cegléd közeli tanya kútjába rejtették.
Szabó Gyula rendőr alezredes, a Veszprém VMRFK Bűnügyi Igazgatóság Gazdaságvédelmi Osztályának osztályvezetője elmondta, a gyanúsítottak az ország különböző tájain, elsősorban Budapesten és a Balaton környékén kerestek fel lakatlan ingatlanokat. A vizsgálat további gyanúsítottak kihallgatásával folytatódik.