Belföld

A parlament beleegyezése kell Novák Katalin lemondásához

Sándor-palota / MTI
Sándor-palota / MTI

Habár Novák Katalin szombaton bejelentette a lemondását, annak érvényességéhez a parlament elfogadó nyilatkozata szükséges. A képviselők 15 napon belül kérhetik a köztársasági elnököt, hogy elhatározását újból fontolja meg. Amennyiben erre nem kerül sor, és az államfő írásbeli nyilatkozatával az elhatározását fenntartja, a T. Ház a lemondás tudomásulvételét nem tagadhatja meg.

Az új köztársasági elnököt az elődje megbízatási idejének megszűnésétől számított 30 napon belül választja meg az Országgyűlés. A választás időpontját a parlament elnöke tűzi ki. Az új államfő hivatalba lépéséig a köztársasági elnök feladat- és hatásköreit az Országgyűlés elnöke, Kövér László gyakorolja. A helyettesítés idején a házelnök a képviselői jogait nem gyakorolhatja, feladatait a parlament által kijelölt alelnök látja el.

A tavaszi ülésszak február 26-án kezdődik, de a házelnök addig összehívhat egy rendkívüli ülést. A múlt héten ellenzéki kezdeményezésre Kövér László ezt meg is tette Svédország NATO-csatlakozásának ratifikációjával kapcsolatban, de miután a Fidesz ezen az ülésen nem vett részt, így a napirendet sem tudták elfogadni.

De vissza Novák Katalin lemondásához. Nem ez az első alkalom az újkori magyar politikatörténetben, hogy a köztársasági elnök lemondásra kényszerül. 2012 januárjában a HVG fogalmazta meg a plágiumvádot Schmitt Pállal szemben. Miután kiderült, hogy az akkori köztársasági elnök másolta az 1992-ben jegyzett doktori disszertációjának egy jelentős részét, mintegy 180 oldalt, a Semmelweis Egyetem megvonta tőle a kisdoktori címet. Schmitt először tagadta a vádakat, ám pár hónappal az ügy kirobbanása után, 2012. április 2-án, a parlamentben bejelentette, hogy távozik.

Akkor az Országgyűlés még aznap elfogadta Schmitt lemondását, helyét akkor is Kövér László vette át átmenetileg. A házelnök az államfői feladatokat egészen május 10-éig látta el, amikor hivatalba lépett az új köztársasági elnök, Áder János. A Fidesz korábbi frakcióvezetőjét, akkori európai parlamenti képviselőjét Schmitt lemondása után két héttel a miniszterelnök jelölte a posztra. Megválasztásáról május 2-án döntött a parlament.

Ha kíváncsi arra, hogy Novák és Varga Judit lemondása után mi az ellenzék, és mi a Fidesz útja, akkor az alábbi cikket ajánljuk.

Kapcsolódó
Pető Péter: Az ellenzék útja a pedofilügy átorbánozása, a Fideszé az erejének érvényesítése
Merre tart a politika a köztársasági elnök lemondása után? Mit tesz a Fidesz és mit tesz az ellenzék?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik