Belföld

Direkt36, Telex: Balog Zoltán lobbizott Novák Katalinnál K. Endre kegyelméért

Bielik István / 24.hu
Bielik István / 24.hu

Fontos szerepet játszott a Novák Katalin lemondásához vezető kegyelmi ügyben Balog Zoltán, korábbi emberierőforrás-miniszter, a Magyarországi Református Egyház vezetője – állítja több, egybehangzó kormányzati és a köztársasági elnöki hivatalhoz közel álló forrásra hivatkozva a Direkt36 és a Telex.

A köztársasági elnök a tavalyi pápalátogatás alkalmából kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének, K. Endrének, akinek nemcsak tudomása volt arról, hogy az intézmény igazgatója több gyereket is molesztált, de hamis vallomást is írt az egyik gyerek nevében, melyet a pedofil bűnelkövető jelenlétében akart aláíratni vele. A döntést Varga Judit akkori igazságügyi miniszter ellenjegyezte és véglegesítette.

Február 10-én Novák Katalin lemondott a köztársasági elnöki tisztségről, Varga Judit pedig közölte, hogy visszaadja képviselői mandátumát és visszavonul a közélettől.

Novák nyilvánosan máig nem osztott meg részleteket arról a kegyelmi döntésről, amely egy hét alatt a bukásához vezetett.

Az Orbán-kormány egy volt magas rangú tisztviselője azt mondta, hogy Novák környezetéből úgy értesült, hogy Balog volt az, aki arra biztatta a köztársasági elnököt, hogy K. Endrének kegyelmet adjon. Egy Novákhoz régóta közel álló forrás megerősítette ezt, hozzátéve, hogy amikor a botrány kitört és mind Novák munkatársai, mind Orbán Viktor csapata magyarázatot kért Balogtól, akkor ő azzal védekezett, hogy ez nem az ő személyes döntése volt, hanem a református egyház vezetésében többen szerették volna elérni, hogy a családilag jó református kapcsolatokkal rendelkező K. Endre kegyelmet kapjon

– olvasható a cikkben.

A Telex és a Direkt36 értesülése szerint bár Balog a köztársasági elnök tanácsadó testületének a tagja, egyes források szerint a püspöknek a formális pozícióját messze meghaladó befolyása volt az államfő döntéseire.

A cikk szerint

az nem világos, hogy miért lehetett fontos Balog Zoltánnak K. Endre kegyelme.

A korábbi tárcavezető 2016-ban javaslatot tett a később pedofília miatt elítélt gyermekotthon-igazgató V. János állami kitüntetésére, akinek K. Endre is falazott.

A Mi Hazánk-közeli Magyar Jelen írta meg először, hogy Varga Judit akkori igazságügy miniszter anélkül továbbította K. Endre kegyelmi kérvényét Nováknak, hogy azt támogatásra javasolta volna.

Varga környezetéből többen is megerősítették, hogy az akkori igazságügy miniszter valóban nem támogatta a kegyelmet. Csakhogy Novák – a kiszivárgott információk szerint Balog lobbizásának hatására – azt mégis aláírta. A kormányzati forrás szerint ezt követően Varga úgy érezhette, nem mehet szembe a köztársasági elnöki döntéssel, azonban »hibát követett el« azzal, hogy nem kért miniszterelnöki engedélyt és nem tájékoztatta Orbán Viktort. A forrás szerint Varga ezt jóhiszeműen tette, mert azt gondolta »fölötte eldőlt a kérdés, és csak formális az ő szerepe«

– írják.

Balog Zoltán a köztársasági elnök lemondás után támogatásáról biztosította Novák Katalint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik