Belföld

„Eldöntöttem, hogy nem törődöm vele, s tudtam, hogy ebbe bele fog halni” – elítélték a két és fél éves kisfiát halálra éheztető csepregi házaspárt

police.hu
police.hu

Emberölés bűntettében és négy kiskorú gyermek veszélyeztetésében mondta ki bűnösnek a Szombathelyi Törvényszék  azt a csepregi házaspárt, amely halálra éheztette két és fél éves kisfiát. A kisfiú gyakorlatilag elsorvadt, és mindössze nyolc kiló volt, amikor meghalt.

Az anya 18 év, az apa pedig 16 év fegyházbüntetést kapott azzal, hogy egyikük sem bocsátható szabadlábra feltételesen. Az ítélettel megvonták mindkét szülői felügyeleti jogait, továbbá véglegesen eltiltották őket minden olyan foglalkozástól, amelynek során 18 év alatti nevelését, felügyeletét, gyógykezelését végeznék.

A házaspár nem gondoskodott megfelelő módon a gyerekek ellátásáról és neveléséről, rendszeresen bezárták, órákra magukra hagyták őket, a súlyos testi fogyatékossággal született kisfiút pedig gyakran ütötték, a halála előtt pedig legalább négy hónapon keresztül éheztették. 

A kisfiú csontra soványodott, izomzata szinte teljesen elsorvadt, és noha halálát közvetlenül egy bakteriális fertőzés, gennyes tüdőgyulladás okozta, az orvosszakértői szakvélemény szerint a folyamatos éheztetés miatti legyengült állapota is a halálához vezetett volna. A bírósági tárgyalás során felmerült, vajon mennyire hibáztathatók a családdal kapcsolatba került szociális és egészségügyi szakemberek – védőnő, háziorvos, család- és gyermekvédelmi szolgálat – azért, mert nem vették észre, hogy a gyermekek veszélyben vannak.

Kapcsolódó
Átverték a gyermekvédelmet a szülők, akik éheztették, verték kisgyereküket, aki aztán meg is halt
A szakemberek látogatása előtt a szülők kitakarítottak, kifestettek, a gyerekeket pedig elvitték óvodába.

Az ítéletben a törvényszéki bíró emlékeztetett arra, hogy a Covid-járvány idején a szakembereknek is kapcsolattartási nehézségeik voltak, illetve a szülők mindent megtettek azért, hogy mulasztásaik ne derüljenek ki: az elhanyagolt lakást kitakarították, a gyerekeket a látogatások előtt kimosdatták.

Az orvosszakértői vélemény szerint azonban a kisfiú halála előtt néhány héttel a szakembereknek már látniuk, tapasztalniuk kellett volna, hogy a két és fél éves kisfiú egészségileg milyen rossz állapotba került, a súlya nyolc kilóra csökkent.

A törvényszék az ítéletben megállapította: a szülők fizikailag és érzelmileg is elhanyagolták a gyermeket, nem vitték orvoshoz, amikor bakteriális fertőzés miatt gennyes tüdőgyulladásban szenvedett, a kisfiú végletesen legyengült állapota hozzájárult a halálához. A távirati iroda beszámolója szerint a bíróság azt is kifejtette, hogy az emberölés bűncselekménye mulasztással is megvalósítható.

Az ölési szándékot pedig alátámasztotta az anya korábbi vallomása, amelyben a vádlott kimondta: “elhatároztam, hogy nem törődöm vele, és tudtam, hogy ebbe bele fog halni” – idézte.

Az elsőfokú ítélet ellen az asszony és védője, valamint az apa és védője is a büntetés enyhítéséért fellebbezett. Az ügyész három nap gondolkodási időt tartott fenn az esetleges fellebbezés bejelentésére. Az ítélet nem jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik