Belföld

Újabb turisztikai támogatást kapott Zoób Kati, szállásépítésre kiosztott milliárdokat hívtak vissza

Kovács Tamás / MTI
Zoób Kati divattervező
Kovács Tamás / MTI
Zoób Kati divattervező

Újabb turisztikai támogatásokat osztottak ki, ezek a pénzek azonban eltörpülnek a visszavont finanszírozások összege mellett – derül ki abból a 2467 oldalas .pdf dokumentumból, melyet a napokban frissítettek a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) alá tartozó Kisfaludy-program oldalán.

Zoób Kati cége, a Kattiz Kft. 12 millió forintot kapott attrakciófejlesztésre. A divattervező a 24.hu-nak elmondta, hogy a támogatást az évek óta Balatonfüreden megrendezett divatbemutatójára kérte. Megjegyezte, hogy a rendezvényt minden évben több ezren követik a helyszínen.

Érdeklődtünk a másik füredi projektjéről is. Négy éve írtuk meg, hogy Zoób cége „egyedi pályázat” útján nyert el több mint 811 millió forintot egy divatmúzeum megvalósítására. A támogatói szerződést már 2019 februárjában aláírták, ám a múzeum még mindig nem nyitott meg. A Balatonfüred fő utcáján található épületet mindenesetre már felújították, és Zoób elmondása szerint nemsokára megnyit, reményei szerint márciusban. Hangsúlyozta, hogy egy fontos kulturális teret újított fel az állami pénzből, ahová bárki betérhet majd. Arra viszont nem tudott válaszolni, hogy a szerződésében milyen határidő szerepelt a projekt befejezésére. Ezt a kérdést a turisztikai ügynökségnek is feltettük, de választ onnan sem kaptunk.

Varga Jennifer / 24.hu Zoób Kati divatmúzeuma Balatonfüreden 2023. november 13-án.

A Kisfaludy 2030 Zrt. további támogatásokat is kiosztott az utóbbi időszakban:

  • a munkaerő-kölcsönzéssel, rendezvényszervezéssel és vendéglátással foglalkozó Szépkilátás Vendéglátás Kft. 70 millió forintot kapott, de az a dokumentumból továbbra sem derül ki, hogy egy-egy cég pontosan milyen projekt megvalósítására jut támogatáshoz.
  • Az esztergomi önkormányzat turisztikai cége 15 millió forintot kapott attrakciófejlesztésre. Ahogy korábban megírtuk, a turisztikai támogatások egyik fő nyertese a Duna jobb partján fekvő város, melynek polgármestere az a Hernádi Ádám, aki egy éven át az MTÜ kabinetfőnökeként tevékenykedett, 2018 októbere és 2019 februárja között pedig igazgatósági tag volt a Kisfaludy 2030 Zrt.-nél.

A kiosztott támogatásoknál jóval nagyobb összegeket hívott vissza az MTÜ. Rögtön kétmilliárd forintot a Zagore Property Zrt.-től, amely még 2020-ban kapott csaknem másfél milliárdos támogatást a Thermal Hotel Harkány felújítására, majd attrakciófejlesztésre is jutott nekik félmilliárd. A cég Bódi László Péternek a tulajdonában áll. Bódi annak a Sájer Gábornak az üzlettársa, akit Tiborcz István holdudvarához sorolnak. A szálloda jelenleg zárva van, a honlapon arról írnak, hogy a várható nyitás 2024 őszére tehető, telefonon viszont arról kaptunk tájékoztatást, hogy a renoválás az idén várhatóan már nem fejeződik be. A visszahívott támogatással kapcsolatban kerestük az MTÜ-t és a Kisfaludy 2030 Zrt.-t is, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

1,8 milliárd forint értékű támogatást vontak meg a Green Plan Center Kft.-től. A cég 4 milliárd forintot kapott a szolnoki Tiszakavics Hotel fejlesztésére. A társaság Plachy László résztulajdonában van, aki a napelemüzletben is érdekelt, és – amint a 444.hu megírta – jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkezik.

Nemrég egyébként jogerősen pert nyertünk a Magyar Turisztikai Ügynökséggel szemben, de az MTÜ a Kúriáig megy, hogy ne kelljen kiadnia a támogatott, de meg nem valósult projektek listáját. Miután jó pár ilyenről tudunk úgy, hogy nincsen nyomuk a nyilvános dokumentumokban, közérdekű adatigényléssel próbáltuk kikérni, hogy:

  • mely önkormányzatok, vállalkozások, magánszemélyek nem teljesítették határidőre a vállalt beruházásokat,
  • mely önkormányzatoknak, vállalkozásoknak, magánszemélyeknek kell(ett) visszafizetniük a támogatást,
  • milyen indokkal és mekkora összeget,
  • illetve kik döntöttek saját hatáskörben úgy, hogy visszafizetik a támogatást.

Miután az MTÜ ezt adatigénylésünkre nem adta ki, megpróbáltuk kiperelni az adatokat. Az első- és a másodfokú bíróság is a javunkra döntött, de az MTÜ tovább küzd, hogy az adatok ne legyenek nyilvánosak, így a Kúria elé viszi az ügyet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik