Élő Belföld

Gulyás Gergely: Ha fontos a svédeknek a NATO-tagság, nyilván eljönnek Budapestre

MTI/Kovács Tamás
MTI/Kovács Tamás

Gulyás reméli, hogy heteken belül lezárul a repülőtér visszavásárlása

A Belgrád-Budapest vasútvonal épül, és az a remény, hogy ebben a ciklusban vonatok is mennek majd, tehát belátható időn belül az építkezés befejeződik, mondta Gulyás.

A repülőtér megvásárlásával kapcsolatban ha lezárul az adás-vétel, akkor a kormány tájékoztatja a nyilvánosságot. Ez a miniszter reményei szerint nem hónapokon, hanem heteken belül történik majd.

A nemzeti konzultáció adja a kormány erejét

Miután Magyarország számtalan ügyben van ellenzéki szerepben az unión belül, a vitákban az adta a kormány erejét, hogy a választópolgárok jelentős többsége állt mögöttük.

Fontos, hogy a két választás között eltelt időben is legyen kommunikáció a választópolgárokkal, jelezte Gulyás.

Karácsony Gergelynek menesztenie kellett volna a BKK vezérigazgatóját

Gulyás Gergelyt arról kérdezték, hogy a pulykás hasonlata után szerinte távoznia kellett volna-e a BKK vezérigazgatójának, Walter Katalinnak.

Szerinte utoljára az emberekről így az MSZP-SZDSZ kormány idején gondolkodtak, ez most valamivel még durvább a stílust tekintve. Ha valaki számára a budapesti tömegközlekedők fontosak, akkor az nem tűrné ezt.

Ha Karácsonynak ez fontos lenne, akkor menesztette volna őt. Tettének súlyosságát flismerte a BKK vezetője, és benyújtotta lemondását, de ennek sem lett volna szabad megtörténnie, mert már előtte menesztenie kellett volna őt Karácsony Gergelynek

– mondta Gulyás már újságírói kérdésre válaszolva.

Ilaria Salis fogva tartásának körülményei megfeleltek az uniós előírásoknak

Ilaria Salis ügye nemzetközi visszhangot kapott, Gulyás Gergely erről azt mondta,

az állati ösztönnel bűncselekményt végrehajtóknak is biztosítani kell a megfelelő körülményeket. A nő fogva tartásának körülményei megfeleltek az EU-s előírásainak.

Az alapvető higiénikus körülmények megvoltak a tárcavezető szerint, patkányok nem voltak a cellában, az olasz terhelt szavahihetősége megkérdőjelezhető, hazudott ugyanis többször is az eljárás során.

Azzal, hogy nem ismerte el Ilaria Salis a bűnösségét, az ügyészség magasabb büntetést kérhet majd rá. „Azokról beszélünk, akik ellen előre kitervelten, életveszélyes testi sértés miatt zajlik eljárás” – mondta.

Minden alapot nélkülözőek a hírek, a Magyarország elleni lejárató kampány része, tette hozzá.

Előnyös mindenkinek Lázár és Karácsony megállapodása

Az a megállapodás, amit a kormány a fővárossal megkötött a tömegközlekedésről, előnyös mindenki számára Gulyás szerint.

Lázár Jánost meghallgatták, a beszámolóját elfogadták.

Nyernek vele a vidékről ingázók, az agglomerációból ingázók, az agglomerációban élő 14 éven alatti kisdiákok, és a 14 év feletti 200 ezer nagydiák is. És nyertes az a 350 ezer budapesti felnőtt is, aki a városban és a város határán túl is ingyen utazhatnak.

– sorolta.

A kedvezményektől Lázár előterjesztést fog benyújtani.

Újraindul az újszülöttek SMA-szűrése

A kormány tárgyalt szerdán az SMA-szűrésről, és megállapította, hogy itt volt egy 14 hónapos program, aminek keretében 2022. november 1-től 2023. december 31-ig az újszülöttek esetén bevezették az SMA-szűrést.

Ez a program véget ért, de az ehhez szükséges forrásokat a kormány biztosítja és a program folytatódik

– mondta.

450 millió forintot biztosítanak erre a célre.

Minden pedagógusnak nőni fog a fizetése

A tanárbéremeléssel kapcsolatos híresztelésekkel ellentétben 32,2 százalékos béremelés történik, ennyivel növelte a kormány a bértömeget, ezt csak béremelésre lehet fordítani, mondta Gulyás.

Elmondta, mindenkinek nőni fog a fizetése.

A béremelés teljes összegét ki kell osztatni, a bértömeg elosztásánál a mester fokozat 2 százalék pluszt jelent, a hiánytárgyaknál esetén további 4 százalékos illetményemeléssel számolhatnak a pedagógusok. Összességében a pedagógus átlagbér is megemelkedik

– magyarázta Gulyás.

A jogállási törvénnyel világos szabályokat szabtak, ez 24 tanórát és 50 nap szabadságot jelent a tanároknak. A körülmények kiszámíthatóbbak és az anyagi elismertségben is akkorát sikerült ugrani, mint a rendszerváltás óta soha, fogalmazott Gulyás. Hozzátette: a teljes béremelés a magyar adófizetők pénzéből valósul meg, az uniótól csak ígéretek vannak.

Orbán teljes körű tájékoztatást ad az EU-csúcs után

Tegnap a kormány számtalan döntést hozott, ezek közül a fontosabbakat fogja ismertetni Gulyás. Előtte viszont a kormány elemezte az uniós helyzetet, az ezzel kapcsolatos döntéseket majd ma vagy holnap tudhatjuk meg.

Magyarország nincs egyedül azzal az álláspontjával, hogy a jelenleg zajló konfliktusban a háború nem jelent megoldást, ezért beszéltünk mindig a tűzszünet fontosságáról. Azok vannak többségben az EU-ban, akik a háború pártján állnak

– mondta Gulyás.

A magyar kormány elfogadta azokat az Oroszország elleni szankciókat, amik a magyar érdekeket nem sértették. A nézetkülönbség szerinte eddig kezelhető volt, a magyar kormány elleni zsarolás viszont elfogadhatatlan.

Európában Gulyás szerint változásra van szükség ahhoz, hogy a hangnem megváltozzon, és a június 9-i EP-választás mind Magyarországon, mind a többi uniós tagállamban lehetőséget nyújt arra az állampolgároknak, hogy a véleményüket kifejezzék.

A miniszterelnök az uniós csúcson folyamatos egyeztetéseket folytat, továbbra is igyekszünk a nemzeti érdekek figyelembe vételével megegyezésre jutni. Az uniós csúcs után a miniszterelnök teljes körű tájékoztatást fog adni az ott történtekről

– jelezte Gulyás.

A kormányinfón is forró téma lehet az uniós csúcs

Miközben Orbán Viktorra hatalmas nyomás helyeződik a csütörtöki EU-csúcson, a kormányinfón is szó lehet majd a magyar kormány álláspontjáról az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós támogatási csomagról, amit jelen állás szerint csak a magyar miniszterelnök blokkolna. De kérdezik az újságírók Gulyást minden bizonnyal a pedagógusok béremeléséről, Orbán Gáspárról, és Ilaria Salis Olaszországban nagy felháborodást keltő fogva tartásáról is.

Olvasói sztorik