Belföld

Karácsony: 4-5 milliárd lehet a bevételkiesés a bérletmegállapodás miatt

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Kedd reggeli bejelentése után sajtótájékoztatót tartott Karácsony Gergely, ahol megerősítette, hogy csökkenti a Budapest-bérlet árát a BKK. Az eddigi 9500 forint helyett március 1-től 8950 forintba kerül a bérlet. A főpolgármester bejelentette azt is, hogy minden bevételt, ami az országbérlet, a Pest vármegyei bérlet és a Budapest-bérlet eladásából keletkezik, egy közös bevételi alapba helyezik, és az alapján osztják majd szét, amilyen arányban az állam és a főváros szolgáltatást biztosít.

A megállapodás értelmében a 14 év aluliaknak és a 65 év felettieknek ingyenes lesz a közlekedés, a 14 éven felüli diákoknak és 65 év alatti nyugdíjasoknak pedig 945 forint lesz a bérlet ára Budapesten és Pest vármegyében.

Karácsony elmondta, a megállapodás bizonyos szakmai részeit még egyeztetni kell, de a felek a lényeges kérdésekben megegyeztek, így holnap a Fővárosi Közgyűlés elé terjeszti a javaslatot. A főpolgármester elmondta, azért lépték meg a tarifareformot, mert a főváros elkötelezett, hogy növelje a budapestiek bizalmát a közösségi közlekedés iránt, ezt pedig mások mellett úgy tudja elérni, ha kedvező áron kínálja a szolgáltatást.

A Budapest-bérletnek továbbra is versenyképesnek kell maradnia a Pest vármegyei bérlettel szemben

– hangsúlyozta Karácsony Gergely, és azt kérte, a budapestiektől, hogy akik a városon belül utaznak, azok a BKK-bérletet vásárolják meg.

A főpolgármester hétfőn jutott egyezségre Lázár János építési és közlekedési miniszterrel a budapesti és az agglomerációs közösségi közlekedés viszonyának rendezéséről. A megállapodás értelmében a Budapest-bérlet változatlanul érvényes marad a főváros egész területén a BKK mellett a MÁV, a Volán és a HÉV járatain is. A Pest vármegyére váltott havi bérletet, illetve a havi országbérletet 2024. március 1-jétől a BKK járatain is elfogadják.

A fővárosban úgy számolnak, hogy 4–5 milliárd forint lehet a bevételkiesés, de ezt ki lehet gazdálkodni, és be is kell vállalni annak érdekében, hogy főként az agglomerációban többen használják a közösségi közlekedést, és csökkenjen az autóforgalom.

Karácsony most arról beszélt, hogy a budapestiek sokszorosan jól jártak, hiszen amellett, hogy olcsóbb lett a bérlet, remény van arra, hogy a fővárosi forgalom is konszolidálódik. A főpolgármester úgy fogalmazott, a város életminőségét és közlekedési viszonyait nagyban meghatározza az az intenzív gépjármú forgalom, ami naponta bezúdul Budapest környékéről. Karácsony azt mondta, a főváros nem tud és nem is akar együttélni ezzel a jelenséggel, ezért készek „extra kedvezményt” adni az agglomerációból érkezőknek, hogy kevesebbet használják az autóikat a fővárosban, és inkább váltsanak közösségi közlekedésre.

A főpolgármester végül elmondta, bár sokan szkeptikusak voltak, hogy ilyen feszült politikai helyzetben, amikor nyakunkon vannak a választások, meg lehet-e kötni egy ilyen megállapodást, de most látható sikert arattak. Karácsony büszke arra, hogy Budapest az első olyan önkormányzat, amivel a kormány meg tudott állapodni ebben a kérdésben, és bízik abban, hogy minél több vidéki városban, ahol hasonló problémákkal küzdenek, átveszik majd ezt a modellt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik