Belföld

Felfüggesztettet kapott a férfi, akinek több ezer gyermekpornográf felvételt találtak a mobilján

Tizenkettedik életévét be nem töltött személyt ábrázoló pornográf felvétel átadásával elkövetett gyermekpornográfia bűntette és tizenkettedik életévét be nem töltött személy sanyargatását vagy erőszak alkalmazását tartalmazó pornográf felvétel tartásával elkövetett gyermekpornográfia bűntette miatt nem jogerősen két év – öt év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélt a Hajdúböszörményi Járásbíróság egy férfit, aki több ezer gyermekpornográf képet tárolt a mobiltelefonján.

Dobó Dénes, a Debreceni Törvényszék szóvivője közleményében azt írta, hogy vádlott beismerte a bűnösségét az előkészítő ülésen, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról is, amit a bíró elfogadott. A bíróság az 54 éves férfit 720 ezer forint pénzbüntetéssel is sújtotta.

 Az ítélet szerint az Eltűnt és Kizsákmányolt Gyermekek Nemzeti Központjának jelzése alapján indult a büntetőeljárás: a vádlott egy internetes üzenetküldő alkalmazáson keresztül két olyan képet küldött az ismerősének, amelyek tizennégy-tizennyolc év közötti személyt ábrázoltak a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal, célzatosan a nemi vágy felkeltésére irányuló módon.

Az elkövető ismerőse nem kérte ezeket a képeket és szóban is jelezte, hogy nincs ilyen érdeklődése, s ne küldözgesse ezeket a fotókat, mivel baj lehet belőle. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kiberbűnözés elleni főosztálya a vádlott hajdúböszörményi tartózkodási helyén kutatást tartott, amely során a nyomozók lefoglalták a vádlott mobiltelefonját, amely 2315 egyedi gyermekpornográf felvételt tartalmazott.

A vádlott és védője tudomásul vette a döntést, az ügyész három munkanap gondolkodási időt tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik