A MÁV hálózatán januárban eddig kétszer annyi baleset történt vasúti átjárókban, mint a tavalyi év hasonló időszakában – olvasható az állami vasúttársaság vasárnapi közleményében. Mint írják, az év első hónapjában eddig történt hét baleset könnyű sérülésekkel járt, az ok pedig jellemzően újra a figyelmetlenség és a KRESZ-szabályok megszegése volt.
A mostani változás azért megdöbbentő, mert tavaly a MÁV hálózatán a vasúti átjárókban történt balesetek száma jelentősen csökkent a 2022. évihez képest. 2023-ban a KRESZ megszegése vagy a közlekedők figyelmetlensége miatt 61 baleset történt vasúti átjáróban, amely a megelőző év adataival összehasonlítva
A balesetek közül- nyolc volt halálos, kilenc áldozattal,
- és hat baleset végződött súlyos sérüléssel, 17 sérülttel.
- Tizenkét balesetben 13-an sérültek meg könnyebben,
- és 35 baleset végződött anyagi kárral.
Mivel a balesetek száma az idén váratlanul emelkedésnek indult, ezért a vasúttársaság ismét felhívja a figyelmet a körültekintő közlekedés és a KRESZ-szabályok betartásának fontosságára. Az év első hónapjában a KRESZ-szabályok megszegése miatt történt balesetek során személygépkocsival, kisteherautóval és mezőgazdasági járművel is ütközött a vonat. A januárban bekövetkezett baleseteket újra a járművezetők figyelmetlensége, és egy esetben a vasúti átjáróban rekedt műszaki hibás jármű okozta. Ilyen esetben azonnal el kell hagyni a járművet, és a 112-es segélyhívón jelezni kell a veszélyhelyzetet.
A közlemény emlékeztet:
azokat minden esetben a közúton közlekedő figyelmetlensége vagy a KRESZ-szabályok megszegése okozta. A MÁV hálózatán a vasúti átjárók védelme, azok biztosítási módja kivétel nélkül minden esetben megfelel a hatóságilag előírt biztonsági szintnek.