Belföld

Kirúgták a szegedi gumigyárból a szakszervezeti vezetőt, 27 év után végkielégítést sem kapott

Január 16-án azonnali hatállyal elbocsátotta Radics Gábort, a szegedi gumigyár munkavállalóját a helyi ContiTech, írja a Mérce.

A lap úgy tudja, a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség (GSZSZ) elnökét az elbocsátással egy időben a szakszervezeti tevékenységével kapcsolatos dokumentációktól is elzárták. Radics úgy tudja, hogy a szomszédos, makói Continental újabb peres eljárásokat indított vele és a GSZSZ-szel szemben, miután decemberben több, ellenük indított perről is értesültek.

Az ügyek a Radics által vezetett szakszervezeti szövetség és a makói telephely vezetése közötti, régóta húzódó konfliktus elmérgesedésével függhetnek össze.

Radics Gábor a lap megkeresésére elmondta, előzetes figyelmeztetés nélkül, váratlanul érte a munkaviszonyának azonnali hatályú megszüntetése. A szakszervezeti vezető munkavállalóként a gyárban töltött 27 év után végkielégítést sem kapott, és jelenlegi állás szerint a tavalyi évre számolt prémiumtól is elesik, így – mivel más szakszervezeti feladatait társadalmi munkában végzi – egyik napról a másikra jövedelem nélkül maradt.

Nyilván köpni-nyelni nem tudtam. 20 éve kötök kollektív szerződéseket a szegedi telephelyen, konstruktív ellenzékként viselkedtünk a munkáltatóval szemben, mert jobbára korrekt volt a munkavállalókkal. Mindenki igyekezett kölcsönösen együttműködni, az adott helyzetben a lehető legjobb döntéseket meghozni, egész jól működtünk közösen a szegedi munkáltatóval. Ezek után egy ilyen lépés elképzelhetetlen és váratlan volt

– fogalmazott az elbocsátással kapcsolatban lapunknak Radics Gábor. Az időzítést azért is tartja „aljas húzásnak”, mivel nemrégen kötötték meg a következő évre szóló kollektív szerződést a szegedi telephelyen, aminek egyes technikai módosításai még hátra vannak.

Bár a felmondással egyidőben megszűntek a szegedi telephelyen a munkaviszonyhoz kapcsolódó pozíciói (üzemi tanács elnök, munkavédelmi bizottsági elnök, felügyelő bizottsági tagság), az érdekképviseleti munkáját folytatja tovább. A GSZSZ elnöki és a helyi szakszervezet titkári tisztségét továbbra is Radics Gábor tölti be – a Szegedi Gumigyár Szakszervezeti Alapszervezetének titkári mandátumából még négy év hátra van.

Emlékezetes, Radics Gábor december elején nyílt levelet írt a Continental AG hannoveri vezetésének a gumigyárban tapasztalt visszásságokról. Ebben horrorisztikus munkahelyi balesetekről számolt be.

Frissítünk!

Cikkünk megjelenését követően a Continental az alábbi közleményt juttatta el lapunkhoz: „A tiszteletteljes együttműködés minden munkatársunkkal elengedhetetlen előfeltétele vállalatunk sikerének és hosszú távú fennmaradásának. Ennek megfelelően, mint sok más cég, így mi is rendelkezünk minden munkavállalónkra vonatkozó, kötelező érvényű értékekkel és szabályokkal, beleértve a munkavállalói érdekképviseletek tagjait is. Ezen értékek és szabályok jelentős megsértése esetén a munka törvénykönyvében leírtak alapján megtesszük a szükséges lépéseket. Egyes munkavállalóinkat érintő egyéni eseteket adatvédelmi okokból ezen túlmenően nem kommentálhatunk.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik