Belföld

Megszólalt az egyik hatalomátvételre készülő szkíta: „Szerintem a politikusok ijedhettek meg túlzottan a dologtól”

police.hu
police.hu

A Zalaegerszegi Járásbíróság folyosóján csütörtökön exkluzív interjút adott a Blikknek Kötő Gyula, akiről a 24.hu elsőként írta meg, hogy egyike volt azoknak, akiken a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai rajtaütöttek, mert a gyanú szerint az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására készültek.

A Mi Hazánk Mozgalom volt nagykanizsai vezetőjének harminc napra elrendelték a letartóztatását, de előtte még interjút adott a lapnak. Mint fogalmazott, a novemberben készült, nyilvánosságra került videójuk után kapott egy fülest arról, hogy nyomoznak az ügyben.

Meghallgatásra ugyan számítottam, de a TEK akciójára azért nem. Félreértés történt, mi senkit nem szólítottunk fel fegyveres felkelésre vagy támadásra, nem akartunk bántani senkit. Azt vártuk, hogy a jogosan felállított nemzetközi fegyveres alakulatok bevonuljanak. Szerintem a politikusok ijedhettek meg túlzottan a dologtól

– szögezte le határozottan az 53 éves férfi, aki ey államtagadó összeesküvés-elméletet vall, mely szerint Magyarország egy New Yorkba bejegyzett izraeli cég, az annak nevében eljáró hatóságoknak ezért senki nem tartozik engedelmességgel.

Megrögzötten és következetesen állítja, hogy „2012-ben egy ítéletben felszámolták hazánkban a jogállamot, eltörölték a törvényeket és az összes hatóságot. A kormányt pedig felszólították arra, hogy ezt jelentse be a népnek. Mivel elmulasztották, szabad katonai csapatok vonulnak majd be, amik elvégzik az új rendszer kiépítését.”

Illegális fegyvert nála elmondása szerint nem is találtak, csak „a 88 éves Sanyi bácsinál, aki korábban kormányzónak választotta meg magát.” A kézi lőfegyverét még valamikor húsz éve vette, de csak a betörőktől való félelme miatt tartotta magánál, tette hozzá.

Én pont az ágyban feküdtem, a párom pedig a kutyát engedte ki, amikor a TEK-esek lerohantak. Rám fogták a puskát és felszólítottak, hogy feküdjek le a földre. Mivel nem követtem el bűncselekményt, megadtam magam

– mondta. Arról is beszélt a Blikknek, hogy a „Szkíta Nemzetőrségnek” a Kárpát-medencében már több mint egymillió tagja van.

Kijelentette, „Szent István óta van egy óriási félrevezetés: azóta vannak ezek az államformák, amivel minket kifosztanak. Ennek véget vetve vissza akarjuk állítani a régi Szkítiát.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik