Belföld

Három szkíta letartóztatását indítványozza az ügyészség, a legidősebb 88 éves

Állam elleni bűncselekmény gyanúja miatt őrizetbe vett három személy letartóztatását indítványozza az ügyészség – derül ki a Zala Vármegyei Főügyészség közleményéből. Egy 53 éves zalai és egy 68 éves veszprémi és egy 88 éves váci férfi letartóztatását kezdeményezik, akik olyan szervezett csoport megalakításában vettek rész, amely a hatalom erőszakos átvételét tűzte ki célul.

Ahogy arról tegnap a 24.hu is beszámolt az egyik közösségi videómegosztó portálra még novemberben került fel egy videó, amelyen egy társaság tagjai bejelentették: megalakítják a Szkíta Magyarországot, és megindították a nemzeti szabad katonai csapatok felfegyverzését.

A rendőrség szerint a csoport bejelentette azt is, hogy mind a volt, mind a jelenlegi kormánytagokat le fogják tartóztatni. Elmondták, hogy rövidesen megtörténik a magyar rendőrség lefegyverzése és a katonaság átállítása, amennyiben azok ellenállást tanúsítanak. Az ügyben a KR NNI az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása előkészülete miatt eljárást indított. Ennek keretében sikerült azonosítani a szervezet tagjait, akiknek elfogására végül kedden hajnalban került sor.

Az ügyben a nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nyomozó Főosztály Erőszakos Bűncselekmények Elleni Osztálya folytatja, a házkutatások és lefoglalások során beszerzett adatok alapján 8 személyt hallgatott ki gyanúsítottként, közülük három, őrizetbe vett személy letartóztatására tett előterjesztést. Az előterjesztést megalapozottnak tartva a Zala Vármegyei Főügyészség – a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és az elkövetők személyi körülményeire is figyelemmel – a szökés elrejtőzés veszélyére, a bizonyítás veszélyeztetésére, illetve a bűnismétlés veszélyére hivatkozva indítványt tett mindhárom férfi letartóztatására.

Az ügyészi indítványról a Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon fog dönteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik