Belföld

Fegyveres szkíta hatalomátvételre készültek Magyarországon, 150 rendőr csapott le rájuk

Készenléti Rendőrség / police.hu
Készenléti Rendőrség / police.hu

Százötven rendőr tíz helyszínen hajtott végre akciót országszerte kedden hajnalban az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete miatt – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a police.hu rendőrségi portálon.

Mint írták: az egyik közösségi videómegosztó portálra még novemberben került fel egy videó, amelyen egy társaság tagjai bejelentették:

megalakítják a Szkíta Magyarországot, és megindították a nemzeti szabad katonai csapatok felfegyverzését.

A rendőrség szerint a csoport bejelentette azt is, hogy mind a volt, mind a jelenlegi kormánytagokat le fogják tartóztatni. Elmondták, hogy rövidesen megtörténik a magyar rendőrség lefegyverzése és a katonaság átállítása, amennyiben azok ellenállást tanúsítanak.

Az ügyben a KR NNI az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása előkészülete miatt eljárást indított. Ennek keretében sikerült azonosítani a szervezet tagjait, akiknek elfogására végül kedden hajnalban került sor – írták.

A Veszprém, Pest, Zala, Bács-Kiskun megyékben, illetve Budapesten végrehajtott akcióban közel 150 rendőr egyszerre 10 helyszínen tartott elfogásokat és kutatásokat. A rendőrök összesen 11 emberrel szemben intézkedtek, közülük nyolcat – hét férfit és egy nőt – gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók, majd egy 53 éves murakeresztúri, egy 68 éves veszprémi és egy 88 éves váci férfit őrizetbe vettek.

Mivel a művelet tervezésekor nem volt kizárható, hogy a tagok lőfegyverrel rendelkeznek, a rajtaütések végrehajtására a Terrorelhárítási Központot (TEK) kérték fel. Tekintettel a jelentős számú helyszínre és gyanúsítottra, illetve arra, hogy ezeknek a felszámolását egyszerre kellett végrehajtani, a TEK műveleti egységei mellet az elfogásokat az NNI Műveleti Szolgálatának egységei és a KR Bevetést Támogató Osztálya támogatta – részletezte az akció körülményeit a rendőrség.

A társaság elszántságáról árulkodik, hogy a kutatások során a nyomozók több helyszínen feltehetően éles maroklőfegyvert, lőszereket, AK gépkarabélyt találtak, továbbá gáz- és riasztófegyvert, valamint gumilövedékes fegyvereket és légfegyvereket foglaltak le. Ezek mindegyikét a nyomozás során szakértői vizsgálatnak vetik majd alá.

A lefoglalt tárgyak között szerepelnek még különböző – a magyar állam létezését tagadó – dokumentumok és a Szkíta Magyarország nevű szervezettel kapcsolatos iratok is. Az NNI munkatársai találtak olyan okmányokat is, amiket a társaság állított ki tagjainak. Ezek között voltak személyazonosító igazolványok, forgalmi engedélyek, de még diplomáciai mentességet igazoló papírok is. A rendőrök lefoglalták a szervezet tagjainak informatikai eszközeit és elektronikus adatait is a további bizonyítékok beszerzése érdekében.

A három őrizetbe vett férfi letartóztatását az NNI a Zala Vármegyei Főügyészségen kezdeményezte.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik