Belföld

Kötelező Palkovics László egykori üzlettársának iratkezelő szoftverét használni az állami szférában

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Titkos kormányhatározattal tette kötelezővé a kormány több száz állami szervnél az iratkezelő rendszer használatát, melyet Palkovics László ex-miniszter egykori üzlettársa fejlesztett, tudta meg az Átlátszó. Az úgynevezett kétezres határozat értelmében a licencet ingyen kapják meg az érintett intézmények, de a rendszer bevezetésével és fenntartásával járó költségeket maguknak kell fedezniük. Ezek a kiadások

több tízmillió forintot jelenthetnek, de akár a százmillió forintot is elérhetik. Az EKEIDR nevű szoftvert 2024 végéig mindenhol be kell vezetni. A közszférában már egy ideje használják, többek között a MÁV-nál, a Nemzeti Vagyonkezelőnél, de a fővárosi és megyei kormányhivatalokban is.

A rendszert az évi 2-2,4 milliárd forint forgalmat bonyolító SDA DMS Zrt. nevű cég fejlesztette, melynek az a Fauszt Zoltán a tulajdonosa, tizennégy éven keresztül üzlettársa volt az Informin’ Informatikai Tanácsadó és Szolgáltató Kft.-ben Palkovics Lászlónak.

Fauszt érdekeltségeihez mindenesetre azóta is ömlik a közpénz.

Az SDA-cégek, 2008 és 2022 között összesen nettó 32,3 milliárd forint értékű közbeszerzésen győzedelmeskedtek önállóan. A cégbirodalom egyik aranytojást tojó tyúkja az államnak 2015-ben nettó 728 millió forintért lefejlesztett KRÉTA-szoftver, melyet azóta minden közoktatási intézményben használnak.

Kapcsolódó
Blamával indult az általános digitális oktatás első napja: összeomlott a KRÉTA
Eddig csaknem 8 milliárd forintot fordítottak a rendszer fejlesztésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik