A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség minősített emberölés és kifosztás miatt vádat emelt egy nővel szemben, aki idős, nehezen mozgó ismerősét a saját háza udvarán egy lábassal súlyosan bántalmazta, majd a magatehetetlen férfit a fagyos udvaron magára hagyta. Ráadásul mielőtt távozott, a pénztárcáját is magához vette.
A vádirat szerint a mélykúti nő – az ügy vádlottja – évek óta ismerte és élősködő jelleggel, napi rendszerességgel látogatta a szerény körülmények között élő, idős férfit. Tudta róla, hogy nehezen mozgatja a karját, ezért a koránál és fizikai állapotánál fogva nem tud megfelelően védekezni. A vádlott 2023. február 10. napján estefelé felkereste a sértettet, akivel az este folyamán szóváltásba keveredtek. A hálószobában a nő a vita során magához vett lábassal rátámadt a férfire, majd a menekülő sértettet utolérve a bejárati ajtó előtt, az udvaron legalább tízszer közepes-nagy erejű ütést mért a fejére.
A bántalmazást követően a nő úgy döntött, hogy kihasználva a férfi magatehetetlen állapotát, elveszi a pénzét. Emiatt visszament a házba, ahol magához vette áldozata pénztárcáját, majd a férfit a fagyos udvaron magára hagyva távozott az ingatlanból.
A sértett a bántalmazás következtében többszörös koponyatörést szenvedett és az orvosi ellátás ellenére három nap múlva életét vesztette. A vádlott azzal, hogy a kitartó, kíméletlen bántalmazást követően a hiányos öltözetű, agonizáló férfit magára hagyta, átlagost meghaladó, elhúzódó szenvedést okozott neki.
Az ügyészség a nőt különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés, valamint kifosztás bűntettével vádolja és ezért vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy kedvezménnyel nem szabadulhat. A letartóztatásban lévő nő bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni – olvasható a közleményben.