Belföld

18 és fél év fegyházat kapott a kettős horrorgyilkosság elkövetője

Einspach Brúnó / 24.hu
Einspach Brúnó / 24.hu

Tizennyolc és fél év fegyházra ítélte a Budapest Környéki Törvényszék V. Csaba Adelint, aki 2020 áprilisában baltával vert agyon egy apát és a 17 éves fogyatékos fiát egy nagykőrösi tanyán – majd felgyújtotta őket. A négyszeresen minősülő emberöléssel vádolt férfi a büntetés kitöltésének a kétharmada után szabadulhat leghamarabb feltételesen.

V. Csaba Adelint vezetőszáron és bilincsben hozták a bíróságra a büntetés-végrehajtás fegyőrei. A horrorisztikus kettős gyilkossággal vádolt férfi rezzenéstelen arccal, különösebb érzelmeket nem mutatva lépett a tárgyalóba, mintha fel sem fogta volna, milyen súlyos bűncselekmény miatt vonják őt felelősségre.

A brutális kettős gyilkosság sokkolta Nagykőröst annak idején, hiszen hét gyermek maradt árván a kegyetlen vérfürdő után. A szerény körülmények közt élő családfő ugyanis egyedül nevelte a tíz és tizenhét év közötti hat saját és egy fogadott gyermekét, köztük azt a 17 éves, csökevényes karral született fiút, akit vele együtt gyilkolt meg az elkövető. A bűncselekmény után a család, illetve a legidősebb árván maradt fiúnak, Gábornak az iskolája minden segítséget megadott, ahhoz, hogy együtt maradhassanak a gyerekek.

Ezt a meggyilkolt családfő testvérének elmondása szerint úgy sikerült megvalósítani, hogy a legnagyobb fiú lett a kistestvérei gyámja, ők pedig minden segítséget megadnak neki.

Einspach Brúnó / 24.hu

A vádirat szerint az apa 2020 tavaszán 30 ezer forintért kibérelt egy tanyát, ezen volt egy rozoga melléképület, amelyet fel akart újítani. Erről meg is állapodott a tulajdonossal, aki azt mondta, a munkadíjat majd levonják a bérleti díjból.

Ezt követően a férfi rendszeresen eljárt a 17 éves, fogyatékossággal élő fiával a tanyára, és elkezdték kipofozni az épületet. A tulaj látta, hogy mennyire szorgalmasak, és mivel segíteni szeretett volna a nehéz helyzetben lévő családnak, közölte az apával, hogy 30 helyett elég lesz, ha havi 25 ezer forint bérleti díjat fizetnek neki.

Az ominózus napon a mindössze hét általánost végzett, marosvásárhelyi származású V. Csaba Adelin otthon borozgatott, majd elment az ismerőséhez, hogy elpasszoljon neki egy biciklit. Már hazafelé tartott, amikor észrevette a tanyán dolgozó apát és fiát, akiktől cigarettát kunyerált. Ők barátságosan behívták a tanyára, majd megkérték, hogy segítsen nekik fát hasogatni, és adtak neki egy baltát. Aprítás közben a 17 éves fiú azt mondta, hogy albérletben laknak az apjával, és tele vannak pénzzel.

V. Csaba Adelin észrevett a fiúnál egy  övtáskát. Azt hitte, értékek vannak benne, ezért úgy fejbe vágta a kezében lévő baltával a fiút, hogy az azonnal elvesztette az eszméletét és a földre rogyott. Ezt követően elvette a gyerektől a mobilját, majd bement a házba, és a fiú 51 éves apját is legalább négyszer fejbe vágta a baltával.

Ezt követően pénz után kutatott, de csak egy üres pénztárcát talált, amit azzal a lendülettel be is hajított a kályhába. Benzint locsolt szét az ingatlanban, majd a családfő holttestét és az akkor még életben lévő fiút is meggyújtotta, aztán elhagyta a helyszínt. A lopott mobilt megpróbálta eladni, de nem talált rá vevőt. A szénné égett holttesteket a legnagyobb fiú, Gábor találta meg másnap.

Kapcsolódó
„Fogtam a baltát, a tompa felével fejbe vágtam, ő pedig a hátára esett” – levetítették a bíróságon a nagykőrösi kettős gyilkos vallomását
„Részvétem az elhunytak hozzátartozóinak. Sajnálom őket” – közölte a tárgyalóteremben a vádlott.

V. Csaba Adelin először beismerte a gyilkosságot, de a gyújtogatást már nem. A helyszíni kihallgatása során azt mondta, biciklivel érkezett a házhoz, ahol az apa töltött neki egy cigarettát, majd arra kérte, hogy segítsen neki fát aprítani.

Körülbelül húsz perce vágtam a fát, amikor a fiú azt mondta, hogy most vették a házat és sok pénzük van. Fogtam a baltát, a tompa felével fejbe vágtam egyszer, ő pedig a hátára esett. Ott volt egy övtáska, kivettem a benne lévő mobilt, aminek be volt törve a kijelzője, majd zsebre vágtam

– mondta az akkori vallomásában, hozzátéve, a fiú nem vérzett, és magánál volt, amikor magára hagyta. Utána a házban rátámadt az apára. „Két kézzel fogtam a baltát, amikor fejbe vágtam. De csak egyszer, és nem nagy erővel ütöttem meg vele. Nem vérzett és nem is nyöszörgött, miután elesett. Ezt követően elkezdtem keresni a pénzt. Kivettem a szatyorban talált pénztárcát, de nem volt benne semmi, ezért bedobtam a kályhába” – mondta akkor a vádlott.

V. Csaba Adelin később viszont már azt állította, hogy csak azért vállalta magára a kettős gyilkosságot, mert azzal fenyegették, hogy megölik, és rágyújtják a házát, ha nem így tesz. Az elkövetőt ezt követően kétszer is poligráfos vizsgálatnak vetették alá, és mindkétszer megbukott.

Maraffai Tamás ügyész a perbeszédében azt mondta, nem tud annál barbárabb dolgot elképzelni, minthogy valaki baltával agyonver egy apát és a fogyatékos fiát, miután azok beinvitálják és cigarettát adnak neki.

Einspach Brúnó / 24.hu V. Csaba Adelin tárgyalása 2024. január 23-án.

Az ügyész a törvényben kiszabható maximális büntetést kérte a fiatal férfire nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több ember, illetve a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés miatt. Mivel V. Csaba Adelin nem volt 21 éves a bűncselekmény elkövetésekor, ezért húsz évnél többet nem kaphatott.

Janklovics Ádám ügyvéd szerint viszont nem bizonyított, hogy az ügyfele követte el a bűncselekményt, és semmi oka nem is lett volna erre, hiszen volt pénze, és mindenki dolgozott a családjában. Védőbeszédében azt kérte, hogy mentsék fel V. Csaba Adelint az ellene felhozott vádak alól.

V. Csaba Adelin az utolsó szó jogán tagadta a bűnösségét. Az érzelmek legkisebb jele nélkül az alábbiakat mondta:

Sajnálom, hogy meghalt a két férfi. Ha én ütöttem le őket az udvaron, akkor miért a melléképületben találták meg őket. Nem áll így össze nekem a kép.

Az ítélethozatal előtti szünetben tudtunk beszélni a kettős gyilkossággal vádolt fiatalember szüleivel is.

„A fiam még kiskorú volt, vagy épp csak betöltötte a 18-at, amikor ez a bűncselekmény történt, így nem hallgathatták volna ki őt egyedül a nyomozók. Mi is ott voltunk a rendőrségen, amikor kihallgatták, de nem engedtek be hozzá. De hallottam, azt mondta, hogy értsék már meg, hogy nem ő tette. A Jóisten odafönn van, bízom abban, hogy kiderül az igazság, és felmentik a fiam” – mondta az anya.

Hasonló véleményen volt a fiatal férfi apja is. Mint mondta, ismeri a fiát, és teljesen biztos abban, hogy nem ő a tettes. „Ha elkövette volna mindazt, amivel vádolják, akkor biztos, hogy elmondta volna nekem.”

Amikor megkérdeztük a szülőktől, hogy találkoztak-e már az árvákkal, beszéltek-e már velük, illetve megfordult-e bennük, hogy bocsánatot kérjenek a történtekért, a vádlott anyja azt válaszolta: „Az egyik lány ott lakik az utcánkban, szerintem ő is tudja, hogy nem a fiam volt az elkövető. Nem szoktunk beszélni velük, és nem is kértünk tőlük bocsánatot. Jó, bocsánatot kérünk, de igazából nincs miért.”

Szalay Csaba bíró négyszeresen minősülő emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit, és ezért őt 18 és fél év fegyházra ítélte azzal, hogy a férfi a büntetés kétharmada után bocsátható szabadlábra feltételesen. A bíróság emellett tíz évre kiutasította Magyarország területéről a román állampolgárságú férfit, és kötelezte őt a több mint hétmilliós bűnügyi költség megfizetésére is.

Einspach Brúnó / 24.hu Szalay Csaba bíró a tárgyaláson 2024. január 23-án.

V. Csaba Adelin kicsit felhúzta a szemöldökét az ítélet kihirdetése után, de nem úgy tűnt, mintha túlságosan felzaklatta volna a dolog.

A bíró az indoklásában elmondta, a férfi nem vitatta, hogy járt a sértetteknél, és baltával leütötte őket, csupán azt tagadta, hogy felgyújtotta volna az áldozatait. Mint mondta, a vádlott ezt követően többször is változtatott a vallomásán, ám ezeket nem lehetett figyelembe venni. A bíró kiemelte, hogy a fiatal fiú halálát az élve felgyújtása okozta.

A bíróság súlyosító körülményként értékelte a négyszeresen minősülő emberölést, valamint azt hogy a férfi egy vagyon elleni büntetőeljárás hatálya alatt követte el a brutális bűncselekményt. Enyhítő körülményként értékelte az időmúlást.

Az ügyész súlyosabb büntetés kiszabásáért, V. Csaba Adelin és védője pedig felmentésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős. Az ügyész a letartóztatás fenntartását, a terhelt és védője pedig nyomkövetős bűnügyi felügyelet elrendelését indítványozta az ítélethozatal után.

Szalay Csaba bíró fenntartotta a 18 és fél év fegyházra ítélt férfi letartóztatását. Az ügyész tudomásul vette a végzést, a vádlott ez ellen is fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik