Belföld

Elvégeztette a másfél milliós javítást és vizsgáztatást, majd próbakör ürügyével meglépett a kocsival egy cégvezető

Csalás miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség azzal a gyáli cégvezetővel szemben, aki másfél milliós javítást és műszaki vizsgáztatást rendelt meg a szerelőműhelyben, majd az autó elkészülte után nem tért vissza a próbakörből, és esze ágában sem volt kifizetni a számlát.

Négyessyné Bodó Marianna, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség szóvivője lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy a cégvezető egy internetes portálon látta meg a tiszakécskei cég gépjárműmotor hirdetését, majd telefonon felvette a kapcsolatot a hirdetővel, s közölte vele, hogy a meghirdetett motorral azonos márkájú járművében motorcserét kell végrehajtani.

Egyúttal teljes szervizelést is kért, ami többek között magában foglalta a vezérműlánc, olajszivattyú és 4 darab injektor cseréjét. A vádlott ezen felül az autó műszaki vizsgáztatását is megrendelte annak ellenére, hogy a kialkudott vállalkozói díj megfizetése már ekkor sem állt szándékában.

– közölte az ügyész.

A vállalkozó elvállalta a munkák elvégzését, és átvette az az autót a gyáli cégvezetőtől a telephelyén. Ennek során műszaki lapot állított ki, amelyen rögzítette a jármű hibáit, a szükséges alkatrészeket és munkaórákat, továbbá a mintegy 1,6 millió forint végösszegű díjat.

Egy hét múlva, az autószerelő műhely sikeres műszaki vizsgáról szóló értesítésére a cégvezető megjelent a telephelyen, hogy átvegye az autót. A számla kiegyenlítése előtt azonban jelezte, hogy szeretné kipróbálni a megjavított kocsit, és elvinni egy próbakörre. 

Miután az áldozatnak nem volt ez ellen kifogása, a férfi elhajtott az udvarból és már vissza sem tért a kocsival. Később sem fizette ki a számlát, elérhetetlenné vált, és az sem izgatta, hogy a kocsi papírjai az autószerelőnél maradtak.

Az autószerelő műhely vezetője polgári jogi igényt jelentett be a kára megtérítése érdekében. Az ügyészség felfüggesztettet kért a gyáli cégvezetőre azzal, hogy kötelezzék a csalással okozott kár megfizetésére.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik