Belföld

„Béremelést, ne szemfényvesztést!” – néhány százan tüntettek a Belügyminisztériumnál

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
A szervező diákok szerint a kormány szórakozni kezdett a tanárok béremelésével. Az eseményen Pintér Sándort ábrázoló kartontáblát igyekeztek hipnotizálni.

„Béremelést, ne szemfényvesztést!” címmel tart tüntetést az Egységes Diákfront (EDF), a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a velük szövetséges Fridays For Future, aHang és Civil Bázis szervezetekkel, a tüntetők a Belügyminisztérium előtt gyülekeztek. A belügyminisztérium tövében felállított színpad előtt, a Széchenyi tér gyepén kezdtek gyülekezni a tüntetők, akik néhány százan lehetettek. Ott volt viszont köztük Juhász Péter, aki nemrég jelentette be politikai visszatérését, minek nyomán el is indult a belvárosi polgármesteri tisztségért, s színpadta lépett a demonstráción is. Az emberek között beszélgetett a tanártüntetések főszereplői közül többek közt Simkó Edit tanár, valamint Pankotai Lili is.

A szpíker azzal vezette fel az eseményt, hogy a Pintér-cirkuszban köszöntötte az egybegyülteket, egyúttal tudatták, a bejelentett 32 százalékos tanárbér-emelés a tiltakozások eredménye, ám szerintük a kormány szórakozni kezdett még ezzel a lépéssel is. Perlaki-Borsos Noel, a diákfront egyik elnökség tagja szónoklatában arról beszélt, hogy több mint 20 ezer tanár hiányzik az oktatási rendszerből, szerinte a kordonok kormánya mindent ellehetetlenít. Szerinte autokratikus rendszerben a saját értékeikért kell kiállniuk az embereknek. Egyúttal tudatta, a rendszer egyszer megbukik majd, a fiatalok értékei azonban kitartanak majd.

A szpíker megosztotta azt az információt is, a rendőrség nem engedte, hogy ledöntsék és megdobálják Pintér Sándort ábrázoló kartonkivágatukat, ezért elaltatták. Akkor egy diák a színpadon szuggesztív zenére medállal kezdte hipnotizálni a kartontáblát.

Beszélt még a PDSZ részéről Pál Alexandra, és a már említett Juhász Péter is, aki felvetette, mi lenne, ha a kormány tagjai tanárok lennének. Szerinte ha Rogán Antal oktatna, akkor minden jegyből negyven százalékot le kellene adni, így nem lenne hármasnál jobb osztályzat.

A tüntetés végén a szervező diákok a tüntetőkkel együtt énekelték el a Mi vagyunk a grund című számot.

Varga Jennifer / 24.hu

A tüntetést azért szervezte az EDF, mert szerinte olyan ponthoz érkeztünk, amikor nyomást kell gyakorolni a kormányra, mivel szerintük az ügyéért folytatott több éves küzdelem eddigi legnagyobb részsikerével, a tanárok béremelésével kezdett el „szórakozni”. Az oktatási mozgalom az utóbbi időben a tanárok béremelésével és a kormány szuverenitásvédelmi konzultációival kampányolt, miután októberben levezényelték a 7igenes – a kúria ellenállása miatt alternatív módon tartott  – népszavazást.

Varga Jennifer / 24.hu

Kiderült ugyanis, hogy a tanárok 32,2 százalékos januári béremeléséről szóló rendeletben nincs szó a szakképzésben oktatókról: így jelen állás szerint nem lehet tudni, hogy az érintettek a pedagógusoknak régóta ígért, a kormány által az uniós pénzek megérkezéséig halogatott fizetésemelésből mennyiben részesülnek. Noha Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter korábban arról beszélt, hogy a béremelés a tanárokra, az óvónőkre és a szakképzésben oktatókra is vonatkozik.

A szombati tüntetést az oktatási mozgalomban résztvevő szervezetek a következő jelszavakkal hirdették meg:

  • Részsiker: 10% helyett 32%-os béremelés!
  • Megemelték a pedagógusok bérét, mert TI tüntettetek!
  • Ne engedjünk a Pintér cirkusznak, védjük meg a béremelést!
  • Megtört a jég, Pintér Sándort lefektetjük aludni!

Mindeközben zajlik az EDF és az aHang üres nemzeti konzultációs íveket gyűjtő „ellenkonzultációs” kampánya – erről helyszíni riportunkat itt olvashatják –, amelynek célja megmutatni, hogy hányan nem értenek egyet a kormány szuverenitás védelméről szóló propagandájával. A hét elejéig negyedmillió ív érkezett be országszerte a gyűjtőpontjaikra, az akció végeztével január végén pedig országjárásra indulnak, hogy bemutassák az eredményeket. Ezen felül a konzultációk a tüntetésen is leadhatóak az aktivistáknak, illetve online is lehet nyilatkozni a leadási szándékról, ha az ívet valaki már kidobta.

Az Adom Diákmozgalom a tüntetést megelőzően, délelőtt teltházas alternatív diákparlamentet szervezett. A valódi országgyűléshez hasonlóan berendezett diákparlamenti ülésen az ország különböző részeiről érkező diákok és diákszervezetek tagjai vitatták meg az aktuális közéleti, oktatásügyi és politikai kérdéseket, majd az ülés végén összeállítottak egy javaslatcsomagot a témákból. A diákparlament az Adom 10. évének alkalmából tartott tíz eseményből álló rendezvénysorozatának volt az első állomása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik