Belföld

Rendőr ismerősével akarta bevasaltatni a félmilliós tartozást egy esküvőszervező és a lánya

Minősített önbíráskodás bűntette és hivatali visszaélés bűntette miatt elrendelt nyomozásában három személyt hallgatott ki gyanúsítottként a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség.

A Központi Nyomozó a Főügyészség közleménye szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentésére indult bűnügyi akcióban a Terrorelhárítási Központ és a Készenléti Rendőrség is részt vett.

A megalapozott gyanú szerint egy rendezvényszervezőként tevékenykedő férfi és annak lánya 2023 novemberében rendőr ismerősüket telefonon arról tájékoztatták, hogy egy családapa egy esküvő megszervezése kapcsán 650 ezer forinttal tartozik nekik, és a tartozást “valahogy be kellene vasalni” .

Tájékoztatásuk szerint a rendőr felajánlotta, hogy következő szolgálata során meglátogatja az adóst és beszél vele. Több egyeztetés is volt, a családapa azonban csak kisebb összegű tartozást ismert el, és annak kifizetése sem történt meg – írta a vádhatóság, hozzátéve, hogy a rendezvényszervező többszöri kérésére a rendőr ígéretet tett arra, hogy keményebben fog fellépni az ügyben.

Ezért egy tavaly decemberi szolgálata során egyenruhában, teljes szolgálati felszereléssel, rendőrségi gépkocsival megjelent a férfi lakóhelyén. Hivatalos személyként azt a látszatot igyekezett kelteni a családapában, hogy amennyiben a teljes tartozását nem rendezi, vele szemben rendőri eljárás indul. A családapa 170 ezer forintot adott át a rendezvényszervezőnek.

A nyomozó ügyészség a társszervek együttműködésével kutatást és lefoglalást végzett a rendezvényszervezők lakóhelyén, és vagyon elleni erőszakos bűncselekmények elkövetésével gyanúsította meg az elkövetőket, a rendőrt pedig hivatali bűncselekménnyel is.

A minősített önbíráskodás bűntettét a törvény két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti, amit a rendezvényszervezők felbújtóként követtek el. Közölték azt is, hogy a rendőr szolgálati viszonyát felfüggesztették.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik