Belföld

Jogerősen is 10 évet kaphat a férfi, aki agyonütötte, majd kútba betonozta karácsonyi látogatóját a barátaival

Jogerősen is tíz év fegyházbüntetést kaphat az az egri férfi, aki egy kőmüveskalapáccsal szétzúzta a karácsonyi látogatója fejét, majd az áldozata holttestét kútba betonozta a barátaival.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség közleménye szerint a vádlottak egy közösen bérelt lakóházban éltek, ahol a későbbi áldozat többször is meglátogatta őket váratlanul. A férfi látogatásai egyre terhesebbé váltak a vádlottak számára.

2015 karácsonyát az egyik terhelt a szüleinél töltötte, míg társai az albérletben maradtak. December 23-án, este az áldozat ismét váratlanul látogatta meg a férfiakat. Egy idő után egyikük aludni tért, így a bűncselekményben vezető szerepet betöltött férfi kettesben maradt a vendéggel, akit ismeretlen okból nagy erővel fejbe vágott egy nagy kőműveskalapáccsal. Az áldozat rövid időn belül meghalt.

Ezt követően az elkövető felébresztette az alvó társát, és elhatározták, hogy eltüntetik a holttestet. Távollévő társukat telefonon a helyszínre hívták, majd a férfi holttestét az udvaron lévő kútba dobták, amit néhány nap múlva építési törmelékkel feltöltöttek és lebetonoztak. 2016 januárjában az áldozatuk tanyájáról használati tárgyakat, bútorokat, szerszámokat, valamint haszonállatokat loptak el.

A holttestet 2020 áprilisában fedezték fel, amikor az ingatlan új tulajdonosa a használaton kívüli kút tisztítása során csontmaradványokat talált a kút alján. Az ítélet ellen felmentésért, illetve enyhítésért fellebbeztek a vádlottak. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a bíróság döntése törvényes és megalapozott.

Bár az emberölést egyikük követte el, azonban a holttestet közösen tüntették el a lakótársak azért, hogy ne derüljön fény a gyilkosságra. Az ügyészség szerint a társadalom védelme érdekében különösen fontos a példás büntetés, ezért nincs ok a büntetések enyhítésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik