Belföld

Több embert is megvert egy nyolcfős banda Szegeden

Több emberre is rátámadt egy fiatalakból álló banda Szeged belvárosában. Nyolc főt elfogtak, közülük két személyt őrizetbe is vettek.

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a társaság újévkor szóváltásba keveredett egy 42 éves férfival, majd körbe állták, hátba rúgták, és még a földön is bántalmazták.

A rendőrök nyolc fiatalt azonosítottak, és hallgattak ki gyanúsítottként. Kiderült a banda több tagja egy másik férfit is megvert néhány nappal korábban egy tartozásra hivatkozva. Az egyik támadó elvett négyezer forintot az áldozattól. A csoport egyik tagja december 30-án is bántalmazott egy embert.

Súlyos testi sértés, csoportosan elkövetett garázdaság, önbíráskodás, valamint kifosztás bűntett miatt indult ellenük eljárás. Az erőszakos bandából két főt őrizetbe vettek, és kezdeményezték letartóztatásukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik