Belföld

Mesés örökség ígéretével csalták ki a milliókat idősektől

A Kaposvári Járási Ügyészség kétrendbeli, többszörösen minősülő csalás bűntette miatt emelt vádat azzal a házaspárral szemben, akik idős áldozataik hiszékenységét és bizalmát kihasználva több mint tizenhárommillió forint kárt okoztak, írta az ügyészség csütörtöki közleményében.

A vád szerint a büntetett előéletű, harmincas éveiben járó férfi, és a húszas éveiben járó felesége 2020 októberében költöztek az idős asszony által bérbe adott garzonlakásba, majd rövid időn belül a sértett bizalmába férkőztek. Erre tekintettel az asszony arról is beszámolt a vádlottaknak, hogy ez idő tájt az interneten keresztül megismerkedett egy másik városban élő jómódú, de halálos betegséggel küzdő férfival, aki kisebb anyagi támogatás ellenében részesedést ígért a jelentős összegű örökségéből.

Az asszony nem sejtette, hogy az udvarlója csak egy kitalált személy, akinek a nevében valójában az egyik vádlott ápolt vele bensőséges viszonyt, így néhány hónap alatt kisebb részletekben összesen több mint tízmillió forintot adott át a vádlottaknak, akik felajánlották, hogy a pénzt segítenek eljuttatni az állítólagos barátnak.

Az átvett pénzt azonban az elkövetők a saját megélhetésükre fordították, de nem csak szállásadójukat, hanem annak unokatestvérét is megkárosították, akitől valótlan indokokra hivatkozva további hárommillió forintot kértek, amit ugyancsak nem fizettek vissza.

A Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a többszörös visszaesőnek minősülő, jelenleg más ügyben kiszabott szabadságvesztés büntetését töltő férfival szemben végrehajtandó fegyház, míg feleségével szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy a bíróság mindkét vádlottat tiltsa el a közügyek gyakorlásától, illetve rendeljen el vagyonelkobzást is

Ajánlott videó

Olvasói sztorik