Belföld

Brutálisan megaláztak és megvertek egy több ujját is elvesztő pécsi férfit

Brutálisan megalázott két férfi egy fedél nélküli férfit pár nappal ezelőtt Pécsen. A 27 éves férfi és a 18 éves társa valamennyi ruháját levetette a férfival, majd így táncoltatta a hidegben, s földről felszedett magokat etetett vele.

Barkaszi Attila, a Pécsi Törvényszék szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a sértettnek több ujját is levágta korábban a körfűrész egy munkabaleset során. Az utcára került férfi vasárnap hajnalban, enyhén ittasan egy közterületen lévő füves részén aludt, amikor a részeg fiatalok odamentek hozzá, majd felébresztették, és kérdőre vonták, hogy miért alszik ott.

Ezt követően pénzt követeltek az áldozatuktól, majd miután az közölte, hogy nincs pénze, felszólították, hogy pakolja ki a zsebeit. Miután ez nem vezetett eredményre, levetették vele a nadrágját és több ruhadarabját, melyeket az egyik gyanúsított át is kutatott.

A gyanúsítottak a két nadrágot követően a kabátjait és a melegítőfelsőjét is levetették a férfival, és folyamatosan fenyegették, szidalmazták. A támadók elvették a hajléktalan férfitól a ruháiban talált háromezer forintját és öngyújtóját. De a két fiatalembernek még ez sem volt elég.

A gyanúsítottak fenyegetéseikkel rávették a sértettet arra, hogy valamennyi ruhadarabját levegye annak ellenére, hogy ekkor már nagyon fázott. Ezt követően pedig különböző utasításokat adtak neki, hogy hogyan táncoljon, majd a férfinek  a gyanúsítottak kezéből kellett megenni különböző földről felszedett magokat.

– közölte a bíróság.

A két fiatal miután megalázta és kirabolta áldozatát, ököllel nekiesett és megrugdosta. A megvert férfi koponyazúzódást szenvedett. A bántalmazás közben az egyikük felszólította társát, hogy hagyják abba, majd a hajléktalan férfitől elvett pénzből elmentek sört venni a közeli boltba, és folytatták az italozást. A gyanúsítottak büntetlen előéletűek, azonban egyikükkel szemben más büntetőeljárás is folyamatban van. Az ügyben eljáró nyomozási bíró elrendelte a két férfi letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik