Belföld

Bozótvágóval esett a férfinek, aki rosszallta, hogy a nevelt lánya körül legyeskedik

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Emberölés kísérlete miatt állítja bíróság elé a Heves Vármegyei Főügyészség azt a siroki férfit, aki bozótvágóval támadt a  haragosára 2022 májusában.

A főügyészség közlése szerint a vádlott a sértett családjával szemközt lakott a faluban, így gyakran találkoztak. A középkorú férfi rossz néven vette, hogy a nála valamivel fiatalabb vádlott gyakran látja vendégül a nevelt lányát.

A lány 2022. május 24-én este is a vádlott lakásán volt, amikor a nevelőapja megérkezett. A két férfi vitatkozni kezdett, ami azzal végződött, hogy a vádlott lesújtott egy 52 centiméter pengehosszúságú bozótvágó késsel a másik férfira.

A másik férfi védekezésül felemelte a jobb karját, így azt érte a csapás. A két férfi dulakodásának a házból kiszaladó rokonok vetettek véget. A nevelőapa kórházba került, ahol orvosi ellátásban részesült, de sérülése maradandó fogyatékosságot okozott: a súlyos és nagyméretű kés átvágott több izmot és ideget, valamint eltörte a singcsontot.

Az ügyészi álláspont szerint az eszköz és a támadás alkalmas volt akár az élet kioltására is, a vádiratban három év nyolc hónap börtönbüntetés kiszabását kérték előkészítő ülésen történő beismerés esetére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik