Belföld

Furgon ütközött vonattal Győr mellett

Autóval ütközött a Szombathelyről a Keleti pályaudvarra indult Savaria InterCity Győr és Ikrény között kedden délután, az utasoknak késésekkel kell számolniuk – közölte a Mávinform a Facebook-oldalán. A GYSEV a személyvonatok helyett Győr és Ikrény között pótlóbuszokkal szállítja el az utasokat.

A katasztrófavédelem szerint a győri hivatásos tűzoltók áramtalanították a balesetet szenvedett furgont és azt is hozzátették, hogy mintegy 150 utast kellett átszállítani a mentesítő járatra.

A Sopron-Győr-Budapest-Keleti pályaudvar vonalon közlekedő InterCity vonatok kerülő útirányon, Hegyeshalom érintésével közlekednek. A Szombathely-Győr-Budapest-Keleti pályaudvar vonalon a Savaria InterCity vonatok Győrig közlekednek, illetve onnan indulnak. Az arra utazóknak 30-40 perc késésekkel kell számolniuk – jelezte a Mávinform.

Frissítünk!

A Kisalföld a rendőrségtől kapott információk alapján azt írta, hogy a furgon sofőrje a piros jelzés ellenére hajtott a sínekre. A sofőrt, egy 30 év körüli nőt újra kellett éleszteni, majd súlyos, életveszélyes sérülésekkel kórházba szállították – közölte a lappal az Országos Mentőszolgálat.

A GYSEV 17:20-kor azzal frissítette a Facebook-bejegyzését, hogy Ikrény és Győr állomások között a helyszínelés befejeződött, a vasúti pálya korlátozás nélkül járható. Az InterCity vonatoknak már nem kell Hegyeshalom felé kerülniük, a menetrend fokozatosan áll helyre.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik