Belföld

Novák Katalin szerint elnöki megbízatása sokaknak jel, hogy ma Magyarországon semmi nem elérhetetlen egy nő számára

Novák Katalin köztársasági elnök
Adrián Zoltán / 24.hu
Novák Katalin köztársasági elnök
Novák Katalin köztársasági elnök
Adrián Zoltán / 24.hu
Novák Katalin köztársasági elnök

A magyar nemzet béke- és szabadságszerető – mondta Novák Katalin – az MTI összefoglalója szerint – a Hír TV-nek adott karácsonyi interjúban, hangsúlyozva, abban bízik:

a békéért kiáltó szavunk, minél többekhez eljut, annál nagyobb hatása lesz.

A köztársasági elnök emlékeztetett arra, hogy „már több mint másfél éve élünk egy pusztító háború szomszédságában”. Szerinte „a félelemérzet a bőrünk alá ivódott, már nem olyan tapintható, mint amikor az első sokk ért bennünket, de ott van bennünk”.

A köztársasági elnök azt kérte, ilyenkor karácsonykor külön is gondoljunk a kárpátaljai magyarokra, mivel náluk bármikor kopogtathatnak, hogy elvigyék a férfiakat a frontra. Véleménye szerint nagy segítséget jelenthet, ha Magyarország szoros kapcsolatokat ápol nemcsak Ukrajnával, nemcsak a szomszédaival, hanem „a világon minden szövetségesével”.

A köztársasági elnök kitért arra is, hogy „a törésvonalak mentén sokszor igen megosztottá válunk, de még akkor is el kell fogadnunk a másik embert, ha nem értünk egyet azzal, amit a világról gondol”. Ha képesek vagyunk a másik tiszteletére, könnyebb vitatkozni azokról a dolgokról, amelyekben nem értünk egyet, mindezt a kompromisszum megtalálásának, illetve a másik véleménye mögötti szempontok megértésének szándékával – magyarázta Novák Katalin.

Novák Katalin úgy látja, az, hogy Magyarország első női köztársasági elnöke, felelősséget jelent, és „más nőknek is inspiráció lehet, biztatást ad” a visszajelzések alapján, azt jelzi sokak számára, hogy

ma Magyarországon semmi nem elérhetetlen egy nő számára.

Az államfő beszélt elődjei példájának fontosságáról is, és arról, hogy mostantól öt elődjének portréja is díszíti a Sándor-palotát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik