A korábbi években kialakított gyakorlat szerint ismét egy központilag elkészített miniszterelnöki interjút közölt címlapján valamennyi megyei lap. A kormánypárti médiabirodalomba beolvasztott újságok számára Rendet kell vágni Brüsszelben címmel Csermely Péter szállította az anyagot.
Orbán Viktor – ahogy az elmúlt napokban több megszólalásában – az „ünnepi beszélgetésben” is azt hangoztatta, a közelgő európai parlamenti választásokon „minden eddiginél nagyobb a tét”.
A miniszterelnök szerint az Európai Unió az elmúlt években folyamatosan gyengült, teret vesztett a világgazdaságban, nem tudott lábra kapni az önvédelmi képesség megteremtésében, és képtelennek bizonyult arra, hogy a szomszédságában kitört konfliktusokat a saját érdekeinek megfelelően kezelje. Hozzátette, miközben ez a gyengülés és térvesztés évről évre folytatódik, az unió azt a képességét is elvesztette, hogy ezekkel a problémákkal szembesüljön, önvizsgálatot tudjon tartani és javítson a politikáján. Ezt az okozza, hogy a brüsszeli bürokratáknak nem a tagállamok vagy az európai emberek mondják tollba, hogy mit kell csinálniuk, hanem Washington és a Soros-birodalom. Ez rossz Európának, ezen változtatni kell – mondta a miniszterelnök.
Az interjúban szó esett az ukrán csatlakozás megkezdéséről szóló brüsszeli uniós csúcsról is szó volt, bár azt nem feszegette a kérdező, hogy miért ment Orbán egyedül kávézni, amikor a tagállamok többi vezetője szavazott az ügyben.
Az MTI összefoglalója szerint Orbán most úgy értékelte a történteket, hogy miután egy nyolcórás vitában nem sikerült meggyőznie a többi tagállamot arról, hogy ez rossz döntés, végül az maradt a kérdés, hogy a huszonhatok őrá, illetve Magyarországra tudják-e kényszeríteni az akaratukat? Erre egyetlen választ lehetett adni, azt hogy nem veszünk részt a döntésben – érvelt. Lehet, hogy többen vannak és a mi álláspontunkat nem tudják elfogadni, mi viszont az övéket nem tudjuk – emelte ki Orbán Viktor.