Belföld

Még a rendőrök kocsijába is beült egy letelepedési engedélyt hosszabbítani akaró kínai férfi, hogy megkenje őket

Gyorsított eljárásban állítja bíróság elé a Fővárosi Nyomozó Ügyészség azt a kínai férfit, aki  300 ezer forintot próbált rátukmálni a saját és felesége letelepedési engedélyének meghosszabbítására irányuló kérelmeket vizsgáló rendőrökre.

A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint a kínai férfi és felesége kérelmet nyújtott be az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságnak, hogy hosszabbítsák meg a letelepedési engedélyüket. A kérelem ellenőrzésére két rendőr meghallgatta a házaspárt, de azok ellentétes nyilatkozatot tettek a korábban leírtaknál. .

Az ellentétek tisztázása érdekében november 14-én ismét kiment két rendőr a férfi budapesti lakcímére, ahol az elkövető – mivel megértette, hogy a kérelmük elbírálására kedvezőtlen nyilatkozatot tettek – megkérte a rendőröket, hogy vegyenek fel vele új jegyzőkönyvet a felesége jelenléte nélkül. A rendőrök visszautasították a férfi kérését.

ugyeszseg.hu

Mivel később nem tudták beidézni telefonon a házaspárt, ezért egy héttel később a két rendőr személyesen kézbesítette az idézést. A rendőrök már elhagyták a lakást, amikor a külföldi férfi utánuk ment és 300 ezre forintot próbált átadni nekik, miközben magyarul azt mondogatta, hogy ’intézzék el, jó ember, 20 éve itt él”.

A zsaruk eltolták maguktól a férfit, majd lementek a földszentre, ahová követte őket az elkövető. A kínai férfi továbbra is próbálta rájuk tukmálni a pénz, holott többször is felszólították a rendőrök, hogy hagyjon fel cselekményével.

A rendőrök beszálltak az utcán parkoló autójukba, majd váratlanul a kínai férfi is beült a hátsó ülésére és kitartóan próbálta átadni a 300 ezer forintot, annak érdekében, hogy a rendőrök saját és felesége kérelmét nekik kedvezően bírálják el. A férfi cselekményének az vetett véget, hogy a rendőrök kiemelték a gépkocsiból, majd megbilincselték. A férfi tagadta a bűnösségét a gyanúsítotti kihallgatása során.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik