Belföld

Dolgozni küldené az ügyészség az M1-esen airsoft fegyverrel előző fiatalt – videó

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség azzal a fiatalkorú elkövetővel szemben, aki airsoft fegyverrel fenyegette meg a mellette elhaladó autóst az M1-es autópályán, majd veszélyesen előzte meg.

Gál Katalin, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy büntetővégzésben meghozandó közérdekű munka büntetést kértek a vádlottra.

A vádirati tényállás szerint a 18 éves fiatalember az édesanyja autójával haladt tavasszal az autópályán a belső sávban, sűrű forgalomban, esős időben. Mikor utolérte a másik autóst többszöri fénykürt jelzéssel jelzett neki, majd kitért a külső forgalmi sávba és a sértett mellé ért.

Ekkor elővett a kesztyűtartóból egy airsoft fegyvert és azt lóbálva fenyegette vele a másik sofőrt. Mindeközben a terhelt a külső sávban utolérte az előtte közlekedőt, de lassítás helyett bevágott a sértett elé a belső sávba, aki csak intenzív fékezéssel tudta elkerülni, hogy nekiütközzenek. A fiatal a veszélyes manőverével veszélyeztette az utasa, és a másik járműben ülők életét, és testi épségét.

A csoportvezető ügyész elmondta még, hogy a közúti veszélyeztetés bűntettével vádolt férfi tagadta a bűnösségét. Az ügyészség büntetővégzésben meghozandó közérdekű munka büntetést kért a vádlottra azzal, hogy határozott ideig tiltsák el a közúti járművek vezetésétől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik