Belföld

Menet közben esett ki a buszból egy iskolás Szigetszentmiklóson

Menet közben esett ki a Volánbusz egyik kisbuszából egy iskolás lány Szigetszentmiklóson kedd délután – számolt be az RTL Híradó. A tudósítás szerint a gyerekekkel teli jármű egy nem túl éles kanyarban haladt, de legfeljebb 30 kilométer per órával mehetett volna, amikor kinyílt a busz hátsó ajtaja és az ott álló 13 éves lány kiesett.

A gyerek RTL-nek nyilatkozó édesapja szerint a sofőr nem vette észre, hogy mi történt, csak akkor állt meg, amikor a többi utas kiabálni kezdett. Ezután a sofőr kiszállt a buszból, megkérdezte a gyerektől, hogy hogy van, aki az apja szerint „ sokkos állapotban adrenalintól túlfűtve közölte, hogy úgy érzi jól van”. Erre a sofőr közölte, hogy jól van, akkor mehetnek tovább.

A gyerek is visszaszállt, majd az osztálytársai hazakísérték, ekkor tudták meg a szülei, hogy mi történt és kórházba vitték. A kislány koponyája, válla, és csípőtől lefelé a bal lába is megsérült, de szerencsére csak könnyebben.

A Volánbusz az RTL Híradóval azt közölte, hogy vizsgálatot indítottak az ügyben és elnézést kértek. Az azonban hozzátették, hogy tudomásuk szerint a sofőr megadta a telefonszámát a gyereknek, ha a szülei beszélni akarnának vele, de hozzátették, hogy a sofőr nem a szabályok szerint járt el, mert mentőt kellett volna hívnia.

A család úgy tudja, nem először nyílt ki az ajtó menetközben ezen a járaton, más sofőrnél is előfordult, de eddig senki nem esett ki. A Volánbusz szerint ugyanakkor a busz átvizsgálása során nem tapasztaltak rendellenes működést és a dokumentációban sem volt szó arról, hogy az ajtó hibásan működne.

A rendőrség gondatlan veszélyeztetés miatt vizsgálatot indított, de egyelőre nincs gyanúsítottja az ügynek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik