Megkezdődik az egykori Munkásőrség épületeinek bontása, helyükre a Mathias Corvinus Collegium (MCC) új, budapesti központjául szolgáló oktatási épületegyüttest hoznak létre. Az MCC budapesti központjának korábban helyet adó, Somlói út 49-53. szám alatt található épületek külső és belső megjelenésükben egyaránt idejétmúltak; ezért döntött úgy a tehetséggondozó intézményt működtető alapítvány, hogy a Gellérthegy oldalán tájsebként tátongó, a Munkásőrség mintegy 50 éves épületeinek helyét egy, a helyi lakosság igényeit is kielégítő, modern oktatási épületegyüttes vegye át – írta az MCC az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A bontásra ítélt gellérthegyi épületegyüttes történelmileg rendkívül terhelt, hiszen az a Munkásőrség egykori főhadiszállása volt; állapota súlyosan leromlott, így indokolttá vált egy új, a mai kor minden követelményének megfelelő épület létrehozása – emelték ki a közleményben.
Állításuk szerint a régi létesítmény alkalmatlan az MCC „egyedülálló” tehetséggondozó programjának megvalósításához, hiszen energetikai megoldásai, technológiai berendezései elavultak, vízszigetelési rendszerei tönkrementek, gépészete menthetetlen, a szakértők egybehangzó állítása szerint tulajdonképpen felújíthatatlan.
Emlékeztettek: az MCC még 2020 decemberében nyílt építészeti tervpályázatot írt ki egy új budapesti épületegyüttes megtervezésére a Somlói úton. Ennek első nagyobb lépése a Somlói úti épületek bontása, amire a kiírt közbeszerzést a ZÁÉV nyerte.
A munkálatok során éjszakai és hétvégi munkavégzés nem lesz. A kivitelező gondoskodik arról, hogy a zajkibocsátás ne haladja meg a zajterhelési határértéket, valamint folyamatos, többszöri locsolással csökkenti a keletkező szálló por koncentrációját. Továbbá a bontás során a vállalkozó a keletkezett hulladékot szelektíven gyűjti és egyes anyagokat a helyszínen újra felhasznál, amivel a többi között a nehézgépjármű-forgalmat csökkenti. A bontási területet 2 méter magas zaj- és porgátló fal veszi majd körbe, ezzel is csökkenthető a munkálatok során a környezet terhelése – ismertette az MCC.
A közlemény szerint a bontással kezdődő beruházással a Mathias Corvinus Collegium több olyan pluszvállalást is tesz, amellyel a környékbeli lakosokat is érintő problémákat orvosol. Az egyik ilyen az építési területen található úgynevezett üreg tömedékezése, amellyel elhárul az úttest beomlásának évek óta fennálló veszélye is. Ezen munkálatok idején félpályás útlezárás lesz az adott útszakaszon.
Ígéretük szerint a Munkásőrség egykori székhelyét egy olyan campus váltja fel, amely bővelkedik a zöldterületekben. A mostani két épület helyett ugyanis csak egy, a nagyobbikkal közel azonos alapterületű helyezkedik majd el a telken, így a mostaninál jóval kiterjedtebb lesz a helyi lakosok által is bejárható, nyitott parkosított terület.