Belföld

LMP: elfogadhatatlan a „Maxi-Dubaj”

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Az LMP szerint több szempontból is elfogadhatatlan a Rákosrendezőre tervezett “Maxi-Dubaj” beruházás. Varga Zsolt, az ellenzéki párt budapesti elnökségének tagja szombaton a pártja Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatóján azt mondta: az első érv ez ellen, hogy a kormány ebben az esetben is a kiemelt beruházási törvény, azaz a “törvénytelenség eszközeit” fogja kihasználni, ami kizárólag arra jó, hogy bármikor átléphessenek a gazdasági hátország érdekében a helyi közösségeken.

„Senki sem kérdezte meg a budapestieket arról, hogy milyen módon szeretnék, hogy ez a hatalmas terület megújuljon” – fogalmazott, hozzátéve: az LMP biztos abban, hogy ez nem véletlen, s ezért is kezdeményeztek országos népszavazást a kiemelt beruházások ellen.

Hangsúlyozta, hogy ez a beruházás nem az ott élőket fogja segíteni, kizárólag egy turisztikai fejlesztés lesz, amit alátámaszt az is, hogy már bejelentették a 30 ezer gépjárművet befogadni képes parkoló kialakítását. Ráadásul a beépítésre szánt terület kevesebb mint egyharmadára terveznek közparkot – jelezte Varga Zsolt.

Mint ismeretes, egy dubaji üzletember a Mol-toronynál is magasabb felhőkarcolót építene a szóban forgó területre. Az üzletember már tárgyal a kormánnyal. A kormánynál az a Mohamed Alabbar jelentkezett be, aki a világ legmagasabb és Dubaj leghíresebb épületét, a 828 méteres Burdzs Kalifát is építette. A zuglói területre egy kisebb, 220-240 méteres felhőkarcoló van tervben, ez viszont még így is jóval magasabb lenne, mint a 143 méter magas Mol-torony, Budapest legmagasabb épülete.

A főváros vezetése ugyanakkor ragaszkodik a Rákosrendező területére tervezett beruházásnál a konszenzusos, 2019-es koncepcióhoz, és jövő év elején társadalmi egyeztetést szeretne lefolytatni az ügyhöz kapcsolódó kérdésekben – mondta el a főpolgármester pénteken egy budapesti háttérbeszélgetésen.

Karácsony Gergely közölte, szerintük az rossz sorrend, hogy a kormány először egy államközi megállapodásban kijelöli a beruházót, majd utána tárgyal arról, mit valósítsanak meg. Először ki kell találni, hogy mit akarunk itt megvalósítani – mondta, hozzátéve: ebben egyébként nagyon széleskörű szakmai és politikai konszenzus van.

Kapcsolódó
Kikerülne az önkormányzatok hatóköréből a „maxi-Dubaj” területe
Kiderült, ketten is érdeklődtek a terület iránt. A szerződést még idén aláírnák a nyertes pályázóval.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik